Adócsalás önkéntes vallomásokkal
2013 első félévében Németországban az önkéntesen bejelentett feltételezett adócsalások száma olyan sok, mint eddig soha.
2013 első félévében Németországban az önkéntesen bejelentett feltételezett adócsalások száma olyan sok, mint eddig soha.
A hónap végéig várják a nevezéseket a Centrope Díj 2013-ra, amelyet azok vehetik át, akik a legtöbbet tették az osztrák határ menti regionális együttműködésekért. Nyertek már díjat termál-klaszterrel és nyári sporttáborokkal is.
Szerda este lezárult az osztrák Erste Group tőkeemelése, amelynek eredményeként a bank nettó 632 millió euró friss tőkéhez jutott – jelentette be a bank csütörtökön.
Jövő szerdai ülésén tárgyal a kormány a devizahitel-szerződések átírásának lehetőségeiről. A polgári törvénykönyv (Ptk.) lehetővé teszi, hogy a parlament jogszabállyal módosítsa szerződések tartalmát – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön.
A Budapest Bank eddig 13 milliárd forint összértékben hagyott jóvá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjára beérkezett hiteligényeket az első két pillérben, és több mint 30 hitel folyósítása történt meg – közölte a bank.
Olli Rehn szerint Európának szüksége van a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság összesített tapasztalataira az eurózóna válságának megoldásában.
A vártnál nagyobb mértékben, 63%-kal ugrott meg a Bank of America Corp. második negyedéves nyeresége.
A főbb valutákhoz képest tovább gyengült a forint csütörtökön délelőtt: az eurót röviddel 10 óra előtt 293,80 forint jegyezték a reggeli 293,19 és a szerda esti 292,25 forinttal szemben.
A mosonmagyaróvári SMR gyártja a 2015-ben bemutatkozó új generációs Mercedes-Benz E osztály visszapillantó tükreit – írta a Kisalföld csütörtöki számában.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.