Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Érkezik a méhészeti támogatás

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdi a jogosult 6597 méhész gazdálkodó számára a varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igényelt támogatások, összesen 632,8 millió forint kifizetését.

EXTRA

Jövőre öt hosszú hétvége lehet

Jövőre több ünnepnap is úgy esik, hogy öt hosszú hétvége lehet – a többi között május elsejéhez, október 23-hoz és december 24-hez kapcsolódóan -, az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni.

EXTRA

A Gazprom fizeti a cechet

A Gazprom kész finanszírozni a Déli Áramlat bolgár szakaszának megépítését, és 2015 decemberében már megérkezhet az első gázszállítmány Bulgáriába – mondta Alekszej Miller, az orosz gázipari óriás elnök-vezérigazgatója, miután hétfőn Szófiában tárgyalt Plamen Oresarszki miniszterelnökkel.

EXTRA

Viszik az uniós pénzeket

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ) 2013 első félévében minden eddiginél több forrást sikerült eljuttatnia a pályázókhoz: ebben az évben a kifizetett támogatások összege június végére már meghaladta a 630 milliárd forintot.

EXTRA

Indul a balneológiai együttműködés

Balneológiai együttműködés kialakításáról tárgyalt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára Kínában a tartományi jogokkal felhatalmazott Csungking város turisztikai hivatalának alelnökével – tájékoztatott a tárca hétfőn.

EXTRA

Nőtt a lakossági állampapír-állomány

Júniusban 38 milliárd forinttal emelkedett a kifejezetten a lakosság számára értékesített állampapírok állománya, amely a hónap végén 1321 milliárd forint volt – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁAK) Zrt. hétfőn.

EXTRA

Erősödött a forint hétfőn

Erősödött a forint hétfőn, az eurót délután négy óra után 294,50 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg délelőtt tíz órakor 295,20 forinton, péntek délután pedig 295,63 forinton.

EXTRA

NGM: 162,3 milliárd forint volt a hiány

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya júniusban 162,3 milliárd forint volt, az első hat hónapban a deficit 721,7 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 82,0 százaléka – közölte előzetes adatait hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

EXTRA

Nőtt az ingatlanberuházás a régióban

A főbb közép-európai ingatlanpiacok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Románia a második negyedévet 631 millió euró befektetéssel zárták, az első félévben 1,73 milliárd euró befektetés történt a régióban, amely az előző év első feléhez képest 24 százalékos növekedés – közölte a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó hétfőn.

EXTRA

Az e-autók még várnak a tömegekre

A Volkswagen AG konszern vezérigazgatója, Martin Winterkorn szerint tömegtermékként még nem jött el a tisztán elektromos autók ideje, magánszemélyek belátható időn belül nem fognak tömegesen kizárólag akkumulátorral hajtott járművekre "átnyergelni".

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.