Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Halálos ágyán is felül még Henry Hub

Sokan hanyatló piacnak tartják a hagyományos földgázkitermelést az olcsó palagáz előretörésére hivatkozva. Ám közelebbi horizontokon mégis érdemes megjátszani a jó öreg Henry Hub jegyzését.

EXTRA

Elégedetlenkedhetnek a Gazprom részvényesek

A Gazprom a tavalyi év alapján részvényenként 6-8 rubel osztalékot fizethet – tartalmazza a cég csütörtökön ismertetett közleménye.

EXTRA

A befektetőknek elment az étvágya

A múlt évben a közvetlen beruházások mértéke 18 százalékkal csökkent világszerte ,tudhattuk meg az UNO egyik szervezetétől (UNCTAD).

EXTRA

Lassan, de halad a forint

Enyhén erősödött a forint délelőtt a főbb devizákhoz képest.

EXTRA

KSH a foglalkoztatásról

Az idén március-májusban 461 ezer munkanélküli volt Magyarországon, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg. A munkanélküliek száma 25 ezer fővel, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

EXTRA

Vegyesen nyitott Nyugat-Európa

Vegyesen kezdték a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek.

EXTRA

Optimistán indult a kereskedés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,53 pontos emelkedéssel, 18 610,18 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,24 százalékkal erősödött.

EXTRA

Arany: mikor ruházzunk nemesfémbe? (3. rész)

A befektetők állandóan azzal a problémával szembesülnek, hogy mind bika, mind medveirányú meggondolások tucatjait olvashatják egy időben, így nem kellemes meghallgatniuk a szétágazó lefelé és felfelé mutató fundamentumokra alapuló véleményeket.

EXTRA

Emelkedéssel nyithat Nyugat-Európa

Emelkedéssel kezdhetik a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai indexek, miután befektetők az elmúlt időszak árfolyamesése után újra vásárlásba kezdhetnek, továbbá a vártnál rosszabb amerikai GDP-adat késleltetheti az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mennyiségi enyhítési programjának kivezetését.

EXTRA

Megállapodtak a pénzügyminiszterek

Megállapodtak az Európai Unió tagországinak pénzügyminiszterei szerda éjjel azokban az új közös rendelkezésekben, amelyek életbe lépésük után szabályozni fogják a nehéz helyzetbe került bankok megsegítését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.