Szép napot zárt Tokió
Vegyesen alakultak hétfőn az ázsiai tőzsdei árfolyamok.
2013 áprilisában az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 9,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés áprilisi növekedéséhez – az alacsony előző évi bázis mellett – az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá.
A Rosznyefty (Rosneft) tovább növeli részesedését az olasz Saras olajfinomítóban – jelentette be hétfőn az orosz olajipari óriásvállalat.
Petr Necas cseh miniszterelnök bejelentette, hogy hétfőn lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről. Martin Kuba, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) első alelnöke, ipari és kereskedelmi miniszter készen áll arra, hogy Petr Necastól átvegye a miniszterelnöki tisztséget, amennyiben erre pártja és a koalíció felszólítja.
Közel 5 ezer adóemigráns kereste meg az elmúlt hónapokban a francia pénzügyminisztériumot azzal a szándékkal, hogy rendezze a helyzetét, és ismét hazájában fizessen adót, mielőtt a parlament megszavazza a szocialista kormány javaslatát az adócsalások büntetésének megszigorításáról – írta hétvégi számában a Le Parisien című fővárosi hetilap.
Vegyes nyitásra lehet számítani hétfőn a főbb európai tőzsdéken.
A brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) a húsz vezető, fejlett és felzárkózó gazdasági hatalom (G20) két magas szintű londoni értekezletén is lehallgatta a résztvevők elektronikus és telefonos adatforgalmát – írja a The Guardian hétfői száma.
A 290 forintos eurójegyzést közelítette a forint. Utoljára május végén jegyezték ez alatt.
A jól sikerült árvízi védekezés a biztosítóknak is sok pénzt takaríthatott meg – írta hétfői számában a Világgazdaság, amely a lap által megkérdezett cégekre hivatkozva azt írta: lényegesen több káreseményt jelentettek be a viharok és jégesők miatt a napokban, mint a Duna miatt.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.