Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Visszacsúszott megint a forint

A szerdai erősödés után csütörtök reggelre gyengült a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.

EXTRA

Felszámolók kerestetnek

Közbeszerzési eljáráson, négy évre nettó 900 millió forint keretösszegben felszámolókat keres az állami felszámoló cég, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) – írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

EXTRA

Vincent Van Gogh álmai

Budapestre érkezett a „Vincent Van Gogh álmai” című kiállítás, amely a posztimpresszionista festészet legnagyobb alakjának több mint 200, digitálisan felújított és részben 3D-ben is megtekinthető alkotását hozza el az érdeklődőknek.

EXTRA

Adó-célkeresztben a számlagyárak

A hazai cégvilág kétes szereplőinek kiszűrésére három hónap alatt több mint 180 ezer társaság ügyét tekintette át az adóhivatal.

EXTRA

Világbank: lassúbb, de stabil növekedés

A tavalyinál lassabb lesz az idén a globális gazdasági növekedés a vártnál mélyebb európai recesszió és egyes feltörekvő piacok lelassulása miatt, de stabilabb, mint a válság előtt volt – állapította meg a Világbank a fél évente kiadott Globális Gazdasági Kilátások című, szerdán megjelent jelentésében.

EXTRA

Talpra próbál állni az arany

Kiábrándítóan reagált az arany múlt hét pénteken a legfrissebb amerikai munkaerő piaci adatokra.

EXTRA

Kerékpáros konferencia Bécsben

Biciklizni könnyű, ha van hol!

EXTRA

Összpontosítás az alapkutatásokra

Az államnak az innováció és kutatás-fejlesztés területén belül az alapkutatásokra kell összpontosítania – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán egy bécsi előadása kapcsán.

EXTRA

KSH az agrárárakról – előzetes

A mezőgazdasági árak első négyhavi alakulását publikálja ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

EXTRA

Mínuszban zárt New York

Veszteséggel zártak szerdán a New York-i tőzsde főbb mutatói, miután a befektetők egyre inkább tartanak attól, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed visszanyeshet mennyiségi enyhítési programjából.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.