Apad a Duna Budapesten
Tovább apad a Duna Budapestnél, a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság hétfő reggel 8 órakor mért értékei szerint a folyó 888 centiméter – egy centivel alacsonyabb a reggel hét órakor mért szintnél – a fővárosban.
Tovább apad a Duna Budapestnél, a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság hétfő reggel 8 órakor mért értékei szerint a folyó 888 centiméter – egy centivel alacsonyabb a reggel hét órakor mért szintnél – a fővárosban.
Közel 9 milliárd forint veszteséggel tervezi a BKV a 2013-as évet, amely 5,7 milliárd forinttal több, mint a 2012-es 3,2 milliárdos veszteség – derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére beterjesztett dokumentumokból.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma publikálja a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának áprilisi adatait.
Az adóhatóság revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat, pedig a NAV eddig sem tétlenkedett, tavaly kétszer annyi vizsgálatot vitt végig, mint egy évvel korábban – írja az ado.hu.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tízéves adósságfinanszírozási stratégiát dolgozott ki, hogy felgyorsítsa az államadósságnak a GDP 50 százalékára való csökkentését – írja a Napi Gazdaság hétfői számában.
Merüljön el a természet és a táj szépségeiben, és ismerje meg az igazi osztrák vendégszeretetet. Ausztria túraútvonalain a csend pillanatai mellett különleges élmények várják, legyen szó túrázásról, kerékpározásról vagy akár gasztronómiai élvezetekről…
A kiöntött Duna izgatja az emberek fantáziáját, rengeteg a katasztrófa turista.
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a Waberer’s Logisztika Kft. és a miskolci Szemerey Transport Zrt. üzletrész-, illetve részvénycsere révén tavaly év végén történt fúzióját – írta az Észak-Magyarország hétfőn.
Az Alkotmánybíróság áttekinti a kamarai hozzájárulás ügyét – írja a Magyar Nemzet hétfői számában.
Meztelen kerékpárosok százai kerekeztek vasárnap Mexikóváros utcáin, hogy felhívják a figyelmet a kerékpározás hasznosságára és arra, hogy mennyire sérülékenyek a biciklisták a városi forgalomban.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.