Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Államháztartás – 30,8 milliárdos hiány

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya májusban 30,8 milliárd forint volt, az első öt hónapban a deficit 559,4 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 63,5 százaléka – közölte az előzetes adatokat csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium.

EXTRA

Terjeszkedik hazánkban a SCHOTT

Bővíti magyarországi gyógyszeripari csomagolóeszköz-gyártó telephelyét a németországi központú SCHOTT cégcsoport – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.

EXTRA

Küszöbön a kereskedelmi háború

Peking el kívánja kerülni a kereskedelmi háborút, de a protekcionizmusra csak ellenlépéssel tud válaszolni, ami az Európai Unió (EU) és Kína közti kereskedelmi vita mélyüléséhez vezethet – figyelmeztetett csütörtöki írásában a Zsenmin Zsipao című kínai pártlap.

EXTRA

Hullámzik a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtökön a főbb devizákkal szemben.

EXTRA

Kevés fuvaros szereltetett be nyomkövetőt

Az e-útdíj rendelettel érintett mintegy 200 ezer magyarországi jármű közül jelenleg mindössze 30 ezerben van nyomkövető eszköz – közölte a flottakövetéssel foglalkozó a Secret Control GPS Kft. saját adataiból számított becslése alapján csütörtökön az MTI-vel.

EXTRA

Új gyártósort adott át a Grundfos

Új gyártósort adott át tatabányai üzemében a dán tulajdonú Grundfos Magyarország Gyártó Kft. csütörtökön.

EXTRA

Komáromnál többszázan töltik a zsákokat

Ismét a komáromi Duna-partra érkezett Orbán Viktor miniszterelnök, aki a helyszínen irányítja az árvízi védekezés munkálatait – közölte a kormányfő sajtófőnöke.

EXTRA

A cseh árvíz számokban

Mintegy 700 településen okozott kárt az árvíz Csehországban. A természeti csapás következtében kilenc ember halt meg, s a kitelepítettek száma mintegy 20 ezer. Az első becslések szerint az anyagi károk megközelítik majd a 20 milliárd koronát (csaknem 230 milliárd forintot) – ez az idei csehországi árvíz nem hivatalos mérlege csütörtök délben.

EXTRA

Még mindig ott van a szeren Európa

Továbbra is Európában történt a legtöbb közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) az Ernst and Young (E&Y) júniusi éves jelentése szerint, 2012-ben a világ külföldi működőtőke befektetéseinek 22,4 százaléka érkezett ide.

EXTRA

Vegyesen nyitott New York

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapír piacokon.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.