Bécsnél tetőzött a Duna
Valószínűleg elérte legmagasabb vízállását az áradó Duna Bécsnél szerdán reggel a az osztrák főváros vízügyi igazgatóságának közleménye szerint.
Valószínűleg elérte legmagasabb vízállását az áradó Duna Bécsnél szerdán reggel a az osztrák főváros vízügyi igazgatóságának közleménye szerint.
A kormány megteremtette a gazdasági növekedés alapját, de Európa fellendülése nélkül nem várható, hogy Magyarországon gyorsabb ütemű növekedés legyen – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán.
Az euróövezetben 0,5 százalékkal, az Európai Unió 27 tagállamában pedig 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene áprilisban az előző hónaphoz képest – közölte szerdán az Eurostat, az unió statisztikai hivatala. Magyarországon bővült a forgalom.
A Sanghaj nagyáruházaiban vásárolható birkahús egy része alig tartalmaz birkát – mutatott rá kedd esti oknyomozó riportjában a Sanghaj televízió.
Az Európai Unió 27 tagállamában 0,7 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye az idén az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, míg az euróövezet 17 országának hazai összterméke (GDP) 1,1 százalékkal zsugorodott.
Újabb fejezettel bővült az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi vita: a kínai kereskedelmi minisztérium (MOFCOM) honlapján azt közölte, hogy vizsgálatot indít az Európai Unióból származó borokkal szemben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,01 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
A vártnál jobban csökkent a Tesco árbevétele az idei első negyedévben. A csökkenés egyaránt bekövetkezett az Egyesült Királyságban, ami a Tesco hazai piacának számít, és a külföldi piacokon is. A szerda délelőtti kereskedésben 4 százalékot gyengültek a cég részvényei a londoni tőzsdén.
Szíriából származó, nemrégiben beszerzett élettani minták tanúsága szerint szaringázt vetettek be a szíriai konfliktusban – mondta szerdán a brit kormány szóvivője, nagyon valószínűnek nevezve, hogy a vegyi fegyvereket Bassár el-Aszad elnök kormánya alkalmazta.
A Toyota világszerte 242 ezer gépkocsit hív vissza javításra, mert egy alkatrészhiba miatt esetleg késve jelentkezik a fékhatás – közölte szerdán a világ legnagyobb gépkocsigyára.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.