Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Ennyi nő még sosem dolgozott!

A női foglalkoztatás szempontjából kiemelkedő év volt a tavalyi, a nők foglalkoztatási rátája 52 százalék fölé emelkedett, amire húsz éve nem volt példa – mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Nem bír a jegybank a dinárral

A szerb központi bank kedden ismét eurót adott el a dinár árfolyamgyengülésének megállítására.

EXTRA

A magyar föld megtartása a cél

A magyar föld megtartása a célja a készülő mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatnak, amelyről széles körű társadalmai-szakmai vita folyt; ennek nyomán szükségessé vált a törvényjavaslat szövegének koncepcionális jellegű átdolgozása – tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-t.

EXTRA

Gyengébben teljesít Szlovákia is

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az áprilisban jelzett 1,4 százalékról 0,6 százalékra csökkentette az idei szlovák gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, elsősorban a gyenge európai exportkereslet miatt – közölte a szervezet országlátogatását követően, kedden.

EXTRA

Még bajt hoz ránk a rezsicsökkentés

A legutóbbi beszámolók szerint a működő vízművek 26 százaléka, a csatornázási vállalatoknak pedig mintegy 40 százaléka már a jelenlegi díjak mellett is veszteséges vagy nulla jövedelmezőségű – közölte a rezsicsökkentés kapcsán az Opten céginformációs szolgáltató kedden az MTI-vel.

EXTRA

Folytatódik a rezsihadjárat!

Folytatódik a rezsicsökkentés: a következő, 10 százalékos rezsicsökkentést mindenképpen meglépi a kormány – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter.

EXTRA

Mik az IMF újabb elvárásai?

Franciaországnak reformintézkedéseket kell hoznia a versenyképesség javítása érdekében – javasolta az IMF, amely rontott az ország idei és jövő évi gazdasági teljesítményével kapcsolatos előrejelzésén.

EXTRA

Csökkent a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 90,74 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

EXTRA

Célkitűzés a költségcsökkentés

Az ügyfélközpontúság, a költségcsökkentés és a cégstruktúra rugalmas átalakítása kiemelt helyen áll a gyógyszer- és egészségiparban érdekelt cégek vezetőinek gondolkodásában – derült ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország Kft. felméréséből.

EXTRA

Háromszáz film a másságról

Számos ausztriai premierrel és nemzetközi vendégekkel várja az érdeklődőket június első felében az Identities filmfesztivál, amelyet 20. alkalommal rendeznek meg az osztrák fővárosban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.