Sötét mód ikon
2026 november 04
EXTRA

Arany: Váratlan emelkedés a kéthetes csúcsra

A COMEX arany csütörtökön az ázsiai kereskedésben esett, de az európai szakasz felénél rohamos emelkedésnek indult, ami az amerikai időszakban szinten maradt és 22 dolláros emelkedéssel 1412 USD/uncia szinte körül zár. ARANYVÉLEMÉNY .Amikor az összes elemző az aranypiacon medvepiacot lát, a piac már az elmúlt héten is alacsonyabb napi záróárakat és magasabb kerekedésközi csúcsokat épített.
Aranygrafikonok, magyar aranyárak forintban.

EXTRA

Jogellenes volt a Főtáv

Másodfokú, jogerős ítéletet hozott csütörtökön a Fővárosi Törvényszék a Főtáv túlszámlázása miatt károsult ügyfeleket segítő Optima Fide civil kezdeményezés egyik alapító tagjának ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet Szita Monika Évától, az egyesület egyik tagjától.

EXTRA

Megkapott minden engedélyt a péri reptér

Minden szükséges engedélyt megkapott, így csütörtök éjféltől már fogadhat nagy – Airbus 320 és Boeing-737 kategóriás – repülőgépeket a Győrhöz közeli Pér reptere – írta pénteki számában a Kisalföld.

EXTRA

A japán jármű sem olyan kapós már

Jelentősen csökkent Japán járműgyártása és -exportja áprilisban éves összevetésben, és ezzel folytatódott a több hónapja kezdődött trend.

EXTRA

Mattot kaptunk áfa ügyben

A Napi Gazdaság szerint kritikus helyzetbe hozzák a magyar e-kereskedelmi szektort a külföldön bejegyzett webáruházak, amelyek úgy árusítanak Magyarországon, hogy a környező országokban jellemző kisebb áfát tartalmazó számlát állítanak ki, tarthatatlan árversenyre kényszerítve ezzel a magyarokat. A körhintacsalás néven ismert áfatrükközés is teljes hazai szektorokat lehetetlenít el.

EXTRA

Együttműködik a kormány a Bridgestone-nal

Stratégiai megállapodást köt ma a kormány és a Bridgestone japán gumiabroncsgyártó vállalattal a Parlamentben.

EXTRA

Nem költünk önmagunk védelmére

A genertel.hu ügyfeleinek csak fele köt biztosítást külföldi utazásaira, a térítési limitet pedig 61 százalékuk 3 millió forint alatti összegre állítja be – közölte a saját ügyfelei körében végzett felmérésének eredményét a genertel.hu direkt biztosító az MTI-vel.

EXTRA

Lesz-e csodaszer a hitelválságra?

A kísérlet: hogyan lehetne mégis felpörgetni a hitelezést, hiszen a tőkepiac tele van pénzzel, az alapkamat alacsony, a refinanszírozás olcsó és bőséges, a sok pénz mégsem jut el a termelőkhöz.

EXTRA

Pozitívban zárt New York

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 23,26 ponttal, azaz 0,15 százalékkal erősödött, és 15 326,06 ponton zárt.

EXTRA

Egyre több kisvállalat szűnik meg

A munkavállalók közel 70 százalékát foglalkoztató szlovák kisvállalatok közül egyre több hagy fel tevékenységével az adóterhek, a gazdaság stagnálása és a szüntelenül emelkedő munka- és energiaköltségek miatt – írja a Hospodarské noviny csütörtöki száma.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.