Nőtt a Fressnapf árbevétele
Több mint 8 milliárd forintra nőtt a Fressnapf Hungária Kft. nettó árbevétele tavaly, 4,5 százalékkal haladta meg a megelőző évit.
Több mint 8 milliárd forintra nőtt a Fressnapf Hungária Kft. nettó árbevétele tavaly, 4,5 százalékkal haladta meg a megelőző évit.
Mintegy másfél milliárd forinttal több forrást ad a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az idén a Kérődző Szerkezetátalakítási Programban részt vevő gazdáknak – közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.
A Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára szerint reális esély van arra, hogy az Európai Bizottság idén nyáron megszüntesse Magyarország ellen a túlzott deficit eljárást. A magyar kormány erre tekintettel hozott egyenlegjavító intézkedéseket összesen a GDP 0,3 százalékának megfelelő mértékben – mondta.
A kezdeti lanyha kereskedést követően a nyugat-európai értéktőzsdeindexek délután újabb rekordszintekre emelkedtek.
Az elemzői várakozásoknál kisebb mértékben csökkentek az elmúlt héten az amerikai olajtartalékok – derül ki az amerikai energiaügyi minisztérium által szerdán ismertetett adatokból.
A kínai főváros metróhálózata összesen hat új vonallal, illetve szakasszal bővül 2014 végéig, valamint hamarosan megkezdik az elektromos autók kedvezményes értékesítését – számolt be a tervekről a kínai média szerdán.
Az átszervezés alatt álló vállalatok fenntartására több mint 270 millió eurót költ Szerbia évente, miközben ezek a nagyvállalatok a bruttó hazai össztermék mindössze másfél százalékát állítják elő – írta internetes oldalán a Dnevnik című szerbiai lap.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Provident Pénzügyi Zrt.-t, miután megállapította, hogy a vállalkozás tisztességtelen gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben, amikor pénzvisszafizetési kedvezményét népszerűsítő kampányaiban nem tájékoztatott az akcióban történő részvétel lényeges elemeiről.
A kétkamerás érzékelővel felszerelt eszköz figyeli a kezünk mozgását, így adhatjuk meg, az általunk beolvasatni kívánt területet.
Varga Mihály és kazah társa a közös magyar-kazah pénzügyi alap létrehozásáról szerdán.- mondta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek Asztanából telefonon adott interjúban.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.