Sötét mód ikon
2026 november 03
EXTRA

Mérgező kínai bankok

A kínai bankrendszerben mára nagyobb mennyiségű "mérgező eszköz" – vagyis elértéktelenedéssel, nem teljesítővé válással fenyegető követelésállomány – halmozódott fel, mint amennyi a nyugati pénzügyi szektorokban volt a 2008-ban elhatalmasodott globális pénzügyi válság előtt – mondta vasárnap Londonban idézett nyilatkozatában egy nemzetközi hírű nagybefektető és gazdaságelemző szakértő.

EXTRA

Részvényeső Görögországban

A Piraeus Bank, a második legnagyobb görög pénzintézet megbízott négy nemzetközi befektetési bankot azzal, hogy segédkezzen 7,33 milliárd eurós részvénykibocsátásában.

EXTRA

Jó előjelek New Yorkban

Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy korrekció várható a New York-i értéktőzsdén a jövő héten, miután a börze irányadó mutatói már a negyedik egymást követő hetet zárták emelkedéssel.

EXTRA

Újabb kamatcsökkentés

Gyakorlatilag a nullával egyenlő annak a valószínűsége, hogy Lengyelországban érezhetően nőne az infláció rövid távon, s elérné a jegybank 2,5 százalékos kamatcélját, így nagy az esélye egy újabb kamatcsökkentésnek.

EXTRA

Ingatlanban a pénz!

A kínai kormányzat intézkedései ellenére tovább emelkedett a lakóingatlanok ára áprilisban – a kínai statisztikai hivatal adatai szerint. z ázsiai ország 70 nagyvárosában átlagosan 4,9 százalékkal emelkedett a lakingatlanok ára áprilisban éves szinten, és ezzel már a negyedik egymást követő hónapban jegyeztek fel növekedést.

EXTRA

Drágábban vásároltunk

Mintegy 440 milliárd forint bevételt ért el a kiskereskedelem élelmiszerek értékesítéséből tavaly decembertől idén márciusig, 2 százalékkal többet, mint az előző azonos időszakban. Mennyiségben viszont 2 százalékkal csökkent a négy hónap alatt a Nielsen piackutató vállalat által folyamatosan mért 90 élelmiszer-kategória forgalma.

EXTRA

Jó hetet zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 276,50 ponttal emelkedett a héten, az előző héthez képest 1,49 százalékkal nőtt, 18 779,57 ponton zárt pénteken.

EXTRA

Jók a kilátások!

A kora tavaszi belvíz hátráltatta ugyan a talajmunkákat, ám érdemben nem rontott a kedvező terméskilátásokon Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a helyi kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője az MTI-vel.

EXTRA

Figyelj oda mikor indulsz!

A pünkösd ünnepe miatt ma és holnap megváltozott menetrend szerint közlekednek a MÁV, a Volán társaságok és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai.

EXTRA

Húzz bele, ketyeg az óra!

Még két hétig, május végéig léphetnek be a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitelesek az árfolyamgát rendszerébe, amely öt évre fix törlesztést garantál számukra. Az Erste Bank devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező lakossági ügyfelei közül már 27 ezren választották az árfolyamrögzítést – tudatta az Erste Bank Hungary az MTI-vel.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.