Kétezren fizettek önként
Az Összefogás az Államadósság Elleni Alapba 2098 befizetés érkezett magánemberektől és cégektől az elmúlt 2 évben – írta a Napi Gazdaság.
Az Összefogás az Államadósság Elleni Alapba 2098 befizetés érkezett magánemberektől és cégektől az elmúlt 2 évben – írta a Napi Gazdaság.
A dollár jelentősen erősödött a jenhez képest péntek reggel, több mint négy év után először lépte át a lélektaninak számító 100 jenes küszöböt.
A tavalyelőttinél magasabb árbevétellel zárta 2012-t a BorsodChem, a piaci helyzet azonban továbbra sem utal jelentős javulásra – mondta a Napi Gazdaságnak Jiansheng Ding (Ting Csien-seng) elnök-vezérigazgató, aki szerint ennek ellenére az idén már nyereséges lehet a cég.
A frankhoz és a jenhez képest erősödött, a dollárhoz és az euróhoz viszonyítva gyengült a forint árfolyama péntek kora reggelre a nemzetközi bankközi piacon a csütörtök délutáni jegyzésekhez képest.
Az európai vállalati szektorban nincsen olyan ágazat, amelyben mérsékelt lenne a hitelkockázat, míg Észak-Amerikában és Ázsiában kedvezőbb a helyzet – állítják a Coface szakértői az MTI-hez eljuttatott legfrissebb elemzésükben.
Megfelelő kormányzati intézkedéseket sürget a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) – Sertéstenyésztők Országos Választmánya – írta a Népszava.
Az Elmű fellebbez a számlái miatti 8 millió forintos fogyasztóvédelmi bírság ellen, amelyet a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége szabott ki – mondta a cég szóvivője a Népszabadságnak.
Az adóhatóság tavaly 127 olyan gazdasági szereplőt fülelt le, amelynek nem volt munkavállalója, tárgyi eszköze, nem végzett gazdasági tevékenységet.
Többnapos emelkedés után csökkenéssel zártak csütörtökön a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Abe Sindzó, az új japán miniszterelnök forradalmi lépésre szánta el magát; eltökélte, hogy kilendíti az országát a deflációból és a gazdasági pangásból. A tervek szerint pénzpumpát indít a jegybank, 2 százalékos inflációt akarnak. A lépéshez azonban rugalmas ellenzék kell.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.