Több pénz jut jövőre a sportra
Jelentősen nő az sportcélokra fordított összeg a 2013-as költségvetésben az ideihez képest..
Jelentősen nő az sportcélokra fordított összeg a 2013-as költségvetésben az ideihez képest..
Napokon belül aláírja a kormányzattal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a központi kereskedőház felállításáról szóló alapítói okiratot – írja a Magyar Nemzet.
Magyarország rövid távon nincs kitéve fiskális fenyegetettségnek – állapította meg az Európai Bizottság a közpénzügyek uniós helyzetéről kedden közzétett átfogó jelentésének Magyarországról szóló részében.
A COMEX határidős aranyár kedden hirtelen 1669-ig esett, ami 3,5 hónapos mélypont. ARANYVÉLEMÉNY. Comex arany ára kedden háromhavi mélypontjára zuhant, amelyet a piaci megfigyelők nem a befektetőknek, hanem elsősorban a technikai alapon kereskedőknek tulajdonítható. A kereskedők azt mondják, hogy nem láttak jelentős, ilyen jelentős változást kiváltó hírt. Aranygrafikon.
A Palóc Nagykereskedelmi Kft. 2013. január 1-jétől ismételten a CBA kötelékében folytatja tevékenységét – közölte Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója.
Budapest, 2012. december 18., kedd (MTI) – A jövő évre 0,2 százalékos visszaesés és 0,3 százalékos növekedés között szóródnak a nagy gazdaságkutatók előrejelzései a bruttó hazai termék (GDP) alakulását illetően.
Bemutatta a gyártó a Budapestre jövő májustól érkező Mercedes Benz Citaro autóbuszt kedden Budapesten; a modellből 150 áll forgalomba fél éven belül a főváros több vonalán.
Visszaemelte a szelektív nem törlesztő kategóriából Görögország államadós-besorolásait kedden a Standard & Poor's, azzal az indokkal, hogy a görög kormány végrehajtotta adósság-visszavásárlási programját.
Leváltották a horvát kormány képviselőit és újraválasztották a Mol küldötteit az INA felügyelőbizottságában – derül ki a horvát olajvállalat kedden tartott, soron kívüli közgyűlése után kiadott INA-közleményből.
A Magyar Posta kézbesítői olvassák le januártól az Elmű-Émász csoporthoz tartozó villanyórákat, a cégek kedden írták alá az erre vonatkozó együttműködési szerződést.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.