Árnyalatnyit erősödött a forint
A hétfői erős gyengülés után stabilizálódott a forint jegyzése.
A hétfői erős gyengülés után stabilizálódott a forint jegyzése.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a keresetek január-októberi alakulását.
Idei utolsó kamatdöntő ülését tartja ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Elemzők arra számítanak, hogy a testület újabb 0,25 százalékponttal 5,75 százalékra csökkenti a jegybanki alapkamatot.
Sokba kerül majd a pénztárgéprendelet – írja a Napi Gazdaság keddi számában.
Azokra az évekre, amelyekre vonatkozóan költségvetéssel rendelkezik Magyarország, mindenhol deklaráltan három százalék alatt lesz a GDP-arányos államháztartási hiány, ezért az Európai Uniónak meg kell szüntetnie a túlzottdeficit-eljárást – nyilatkozta Szijjártó Péter.
Azonnali hatállyal felfüggesztette a kormány az irányítása alá tartozó fejezeteknél dolgozók számára a jogszabály alapján járó juttatásokon kívüli egyéb kifizetéseket – írja a Világgazdaság keddi számában.
Az előző nemzedékek hibái miatt a mai fiatalokat sújtó és egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliség a legnagyobb probléma az Európai Unióban (EU), a közösségnek azonban minden adottsága megvan ennek kezeléséhez – mondta Angela Merkel hétfőn Berlinben.
Az arany ára centre egyezik a pénteki záróárral, a “mikulásrally” elmaradt. ARANYVÉLEMÉNY. A COMEX februári határidős aranyár hétfőn csekély volumenű forgalom mellett változatlanul alakul, ahogy közelednek a karácsonyi ünnepek és az év vége. A szokásos résztvevők alig figyeltek az aranykereskedés alakulására. Aranygrafikon, különböző időtávokra.
Alaptörvény-ellenesnek tartja a Liga a kormánynak azt a javaslatát, hogy a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülőktől megvonnák juttatásaikat, ha a közszférában munkát vállalnak – közölte a Liga Szakszervezetek.
Mérsékelten tovább gyengült a forint árfolyama hétfő estére.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.