Sötét mód ikon
2026 október 16
EXTRA

Megújult a Pólus Center – egymilliárd forint

Az 1996-ban épített Pólus Centert több mint egymilliárd forintból újította fel a legnagyobb tulajdonos, a CBRE Global Investors – mondta Gijs Klomp, a társaság akvizíciós igazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

EXTRA

Kína 350 milliárd jüant költ 2015-ig a levegeő megtisztítására

Jelentős összeget fordít az évtized közepéig Kína a nagyvárosaiban a légszennyezés elleni küzdelemre – jelentette be a kínai környezetvédelmi minisztérium.

EXTRA

Holnap: 30 centi hó és szélvihar

Szombaton az ország déli, délnyugati területein intenzív havazásra kell készülni, helyenként több mint 30 centiméternyi friss hó is hullhat. A fokozatosan erősödő szél hatására sok helyen hófúvás is várható, s elsősorban a déli területeken jelentős hóakadályokkal is számolni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb prognózisából.

EXTRA

Az ELTE szerint Semjén súlyosan vétett, ő lezártnak tekinti

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes súlyos tudományetikai vétséget követett el 1992-es szociológiai szakdolgozatával, állapította meg az ELTE-n felállított bizottság – adta hírül az index.hu hírportál.

EXTRA

Bezárták a Liszt Ferenc-repülőteret

Műszaki hiba miatt bezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret pénteken nem sokkal dél előtt – közölte a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.

EXTRA

Erős földrengés, egyméteres szökőár Japánban

Erős, a Richter-skála szerint 7,3-as földrengés volt pénteken japán északkeleti partvidékén, abban a térségben, ahol tavaly márciusban egy 9-es erősségű földmozgás több tíz méteres szökőárat gerjesztett és atomerőmű-balesetet okozott – jelentette a japán meterológiai intézet.

EXTRA

Az Apple után szabadon

Az Apple sikertörténetét honosította meg Kínában a Xiaomi Technology mobiltelefonkészülék-gyártó vállalat hasonló marketingstratégia alkalmazásával és rajongói bázis kiépítésével.

EXTRA

Simor: az árstabilitás alapfeltétel

Az árstabilitás nélkülözhetetlen eleme a kiszámítható gazdasági környezetnek, amelyben érdemes beruházni és munkahelyet létrehozni – mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke pénteken a Horgony 2013 konferencián, amelynek vendége Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke volt.

EXTRA

Moody’s után az S&P is leminősítette Ukrajnát

Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív államadós-besorolásait pénteken a Standard & Poor's, egyebek mellett a jelentős külső finanszírozási igények devizaforrásának előteremtésével és az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanságokra hivatkozva.

EXTRA

A budapestiek java már élvezheti a 4G-t

Budapest lakosságának 99 százaléka számára elérhetővé vált a T-Mobile negyedik generációs mobil hálózata (4G/LTE), a cég kínálatában megjelentek az első 4G/LTE-képes okostelefonok, s mobilinternet-csomagjai is megújulnak január 1-től – jelentette be Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a társaság pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.