Saját részvényeket vásárol a Richter
A Richter Gedeon Nyrt. 50 ezer saját részvény tőzsdei vásárlására adott megbízást.
A Richter Gedeon Nyrt. 50 ezer saját részvény tőzsdei vásárlására adott megbízást.
Enyhe csökkenéssel kezdték a pénteki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek.
A fejlett gazdaságok erőteljesebb növekvésének legfőbb gátja a vállalkozások forráshiánya. Erre sokak szerint a pénzügyi mennyiségi lazítás, a friss pénz meleg illata lehetne az orvosság.
Szeptemberben a kivitel volumene 4,9, a behozatalé 5,8%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb súlyú gépek és szállítóeszközök exportvolumene – főként a híradástechnikai eszközök és az energiafejlesztő gépek forgalmának alakulása miatt – tizedével esett vissza. Csökkenés jellemezte minden árufőcsoport importját.
Először tett vallomást katonai bíró előtt csütörtökön Bradley Manning közlegény, akit azzal vádolnak, hogy titkos katonai információkat tartalmazó iratok százezreit szolgáltatta ki a WikiLeaks-nek.
Az idei szerbiai népszámlálás adatai szerint 253 899 magyar él az országban, 39 400-zal kevesebb, mint 2002-ben – jelentette pénteken a Magyar Szó című újvidéki napilap a szerb statisztikai hivatal közlése alapján.
Enyhe árfolyamcsökkenéssel kezdhetik a pénteki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek.
Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön „nem tag megfigyelő állam” szintre emelte a világszervezetben Palesztina státusát.
2012 októberében a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,4%-kal voltak alacsonyabbak az előző havinál. A csökkenés a feldolgozóipari ágazatokon belül főként a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása és a járműgyártásban történt árváltozás következménye.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.