Cáfolja az Arcadom a tartozásfelvásárlási állításokat
A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom Zrt. közleményben cáfolta azt a hírt, miszerint 30-35 százalékos vételáron tett volna ajánlatot beszállítói követelések megvásárlására.
A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom Zrt. közleményben cáfolta azt a hírt, miszerint 30-35 százalékos vételáron tett volna ajánlatot beszállítói követelések megvásárlására.
Jövő januárban nyílik Békéscsabán a kétmilliárd forint beruházási költségű új kulturális-közösségi központ – közölte Belanka Csaba projektmenedzser, a beruházás vezetője.
Magyarország az idén nem tervez devizakötvény kibocsátást, 2013-ban pedig a piaci feltételektől függően dönt arról – mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerdán, a Reuters hírügynökségnek adott telefonos interjúban.
A kormány felhatalmazta a nemzetgazdasági minisztert, hogy stratégiai együttműködési megállapodást írjon alá a Microsoft Magyarország Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel.
A Köki Terminál tulajdonosa ellen november elején megindult felszámolási eljárás mellett is zavartalanul megtarthatják a karácsonyi vásárt az objektumban területet bérlő kereskedelmi cégek – mondta Wortmann György felszámolóbiztos az MTI kérdésére szerdán.
Felhő alapú (Cloud) üzleti célú szoftverfejlesztést és biztonságos üzemeltetést támogató szolgáltatásokat fejlesztett ki a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt., a kétéves, félmilliárdos projektet az Európai Unió háromszázmillió forinttal támogatta – jelentették be szerdán sajtótájékoztatón.
Reformot és jobb törvényi szabályozást sürget a kínai kormány a rohamos mértékben kisajátításra kerülő termőföld és a gazdálkodók jogainak védelme, egyben a gabonaellátás és a társadalmi stabilitás fenntartása érdekében.
Görögországban tovább csökkent az üzleti szféra és a háztartások hitelállománya októberben – derül ki a görög nemzeti bank szerdán ismertetett adataiból.
Jelentős részben eloszlottak a magyarországi gazdasági környezetet érintő német aggodalmak, és jövőre újabb nagyszabású német beruházási hullám indulhat Magyarországon – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán Berlinben.
Már csak pár hétig lehet beváltani az üdülési csekkeket, amelyekből közel 480 ezer darab van még forgalomban – tájékoztatta a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. szerdán az MTI-t.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.