Sötét mód ikon
2026 október 15
EXTRA

„BB/B” adott az S&P az Eximbanknak is

A magyar államadós-besorolással azonos minősítéssel látta el első osztályzatként a Magyar Export-Import Bankot (Eximbank) kedden a Standard &Poor’s.

EXTRA

Díjazzák a fogyasztóbarát magatartást

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) nemcsak bírságol, hanem a vállalkozások fogyasztókhoz való pozitív hozzáállását, a jogszabályok betartásán túli többletszolgáltatását is elismeri – hangsúlyozta Pintér István főigazgató az ez évi Magyar Termék Nagydíj pályázatot lezáró konferencián, kedden Budapesten.

EXTRA

Nem mentek jól a kincstárjegyek

Minimális túljegyzés mellett a meghirdetettnél kisebb összegben értékesített az előző aukcióhoz képest enyhe hozamcsökkenéssel, a másodpiaci hozam felett 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

EXTRA

OECD: lassú kilábalásra számíthat a világgazdaság

Egyenetlen és óvatos kilábalás elé néz a következő két évben a világgazdaság, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak együttes hazai összterméke (GDP) jövőre az idei évhez hasonlóan 1,4 százalékkal, 2014-ben pedig 2,3 százalékkal nőhet – közölte legfrissebb előrejelzésében kedden az OECD.

EXTRA

Tudományos és technológiai ipari park kategóriát tervez az NGM

Az ipari parkok versenyképességének elősegítése érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a közeljövőben módosítani tervezi az ipari parkokról szóló kormányrendeletet, létrehozva a tudományos és technológiai parkok kategóriáját – közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.

EXTRA

Aláírták a stratégiai megállapodást a Hankookkal

Állami és magántőke bevonásával egy budapesti angol nyelvű üzleti felsőoktatási intézmény, egy business school megalapítására tett vállalást Orbán Viktor miniszterelnök a gumiabroncsokat gyártó Hankook Tire Kft.-vel kötött stratégiai partnerségi megállapodás keddi aláírási ünnepségén.

EXTRA

OECD: 2014-től lehet növekedés Magyarországon

Recesszióba süllyedt a magyar gazdaság 2012-ben, de 2013 közepétől megindul a hazai össztermék (GDP) növekedése – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Párizsban közzétett novemberi gazdasági jelentése.

EXTRA

Nem sért uniós jogot az ESM

Az uniós joggal nem ellentétes az euróövezeti tagországok pénzügyi megsegítését célzó Európai Stabilizációs Mechanizmus (ESM) létrehozásáról szóló szerződés, amely módosítja az Európai Unió működéséről szóló szerződést, és amelyet tanácsi határozattal, vagyis egyszerűsített módosítási eljárás során fogadtak el – mondta ki kedden nyilvánosságra hozott ítéletében az Európai Unió Bírósága.

EXTRA

A fogyasztás és az export tolta a brit GDP-t

A fogyasztói költekezés és az export vezette a brit gazdaságot a harmadik negyedévben, 2007 óta nem mutatott ilyen gyors ütemű növekedést a bruttó hazai termék.

EXTRA

Elmarasztalták Magyarországot Strasbourgban

Elmarasztalta kedden Magyarországot az Európa Tanács (ET) égisze alatt működő, strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága egy 2008 októberére tervezett Kossuth téri tüntetés megtiltásával kapcsolatos ügyben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.