Sötét mód ikon
2026 október 15
EXTRA

Finisben a kötelező kampány

Már csak pár napja maradt az autósoknak, hogy felmondják jelenlegi kötelező biztosításukat, ha jövőre jobb feltételekkel szeretnének szerződni. A váltás azoknak is megéri, akik nem szeretnének más biztosítóhoz menni, a legtöbb társaságnál ugyanis az újrakötéssel is spórolni lehet.

EXTRA

Évről évre kevesebbet költünk decemberben

Decemberben többet költenek napi fogyasztási cikkekre a háztartások, mint az év többi hónapjában, ám ez a különbség évről évre kisebb a GfK Hungária piackutató intézet adatai szerint.

EXTRA

Shell – Milliárdokkal a nyersanyagéhség ellen

Évente akár egymilliárd dollárt is fektethet kínai gázprojektjeibe a Royal Dutch Shell olajipari óriás – írja a China Daily című napilap a vállalat közlésére hivatkozva.

EXTRA

Kína fejlődése új lehetőségeket nyithat a vállalkozóink előtt

A kínai ipar fejlődése a magyar vállalkozók előtt is üzleti lehetőségeket nyit, amiben Hongkongnak is nagy szerepe lehet – hangzott el a Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács (HKTDC) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös szervezésében a héten Budapesten rendezett üzleti szemináriumon.

EXTRA

Ez nem a BÉT hete volt, 3 százalékot esett

A héten 2,97 százalékkal esett a BUX, a vezető papírok mindegyike veszített az értékéből.

EXTRA

Bővíthetik hitelezésüket a takarékszövetkezetek

A takarékszövetkezetek több száz milliárd forint szabad forrással rendelkeznek ahhoz, hogy bővítsék hitelezésüket, az ehhez szükséges pénzügyi csatornák kiszélesítését segítheti, hogy a TakarékBankban 38,5 százalékos részesedést szerzett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).

EXTRA

Hatvanötmillióból újul meg Székkutas csatornahálózata

Megoldódhat a több évtizedes bel- és csapadékvíz-elvezetési probléma a Csongrád megyei Székkutason: a település csatornahálózata mintegy 65 millió forintból újulhat meg, egy uniós pályázati támogatásnak köszönhetően – közölte a település polgármestere az MTI-vel.

EXTRA

Példaértékű a magyar-horvát kapcsolat

Példaértékű a jószomszédi viszony, amely Magyarország és Horvátország kapcsolatát jellemzi – mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Pécsett, ahol az országos horvát napra Magyarországra látogató Ivo Josipovic horvát köztársasági elnökkel folytatott tárgyalásokat.

EXTRA

Juthat nekünk több is a Kohéziós Alapból

Jók az esélyek a Kohéziós Alap Magyarország részére tervezett keretösszegének a növelésére – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Békéscsabán sajtótájékoztatón.

EXTRA

Ünnepel az Országos Széchényi Könyvtár

Ingyenes programokkal, egyebek mellett tárlatvezetéssel, könyvbemutatóval és koncerttel várja az érdeklődőket kedden az Országos Széchényi Könyvtár alapításának 210. évfordulója alkalmából.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.