Sötét mód ikon
2026 október 15
EXTRA

Ahol tényleg megállt az ingatlanpiac

Közismert tény, hogy az elmúlt pár évben az ingatlanpiaci forgalom töredéke a válság előttinek. Ez az esés azonban nem egyformán érintette a főváros kerületeit, hiszen míg az egyik kerületben a korábbi forgalmának közel 60%-át tudja ma is, addig van ahol a negyedénél is kevesebbre képes. – áll a Duna House elemzésében.

EXTRA

Bizakodóbbak lettek a franciák

Franciaországban némileg erősödött novemberben az üzleti bizalom a feldolgozóiparban októberhez képest, amikor hároméves mélyponton volt – közölte pénteken az ország statisztikai hivatala, az Insee.

EXTRA

Szorongatják a Daimlert és az EADS-t is

A francia és a német kormány is tulajdonrészre pályázik.

EXTRA

Asztalhoz ülnek a nagyok vonat ügyben

Várhatóan még karácsony előtt tárgyalóasztalhoz ül a Siemens és a Deutsche Bahn vezetése, hogy a gyártó által határidőre le nem szállított vonatok miatti kompenzációról folytassanak egyeztetést.

EXTRA

Új tudományág született – Perineológia

Jaj, a derekam! – hangzik el sokszor, főként nők részéről. A gyakran szétsugárzó kismedencei fájdalmakba hajlamosak a páciensek beletörődni: majd elmúlik, korral jár – így biztatják magukat. Pedig a könnyelműség, a gondatlanság ez esetben is sok felesleges fájdalmat, életre szóló kórokat és károkat idézhet elő a szervezetben. Legtöbb esetben a menopauzával járó, főként az 50-60-as korosztályt érintő problémákról van szó – mondja Willner Péter sebészeti részlegvezető főorvos.

EXTRA

Nőtt a német GDP

Az előzetes adatokkal megegyezően, 0,4 százalékkel nőtt a német bruttó hazai termék (GDP) az idei harmadik negyedévben, a bővülés üteme lassult a második negyedévhez képest.

EXTRA

Zöldben nyitott Európa

Pluszban nyitottak pénteken a vezető európai tőzsdeindexek.

EXTRA

Egyre népszerűbb a frizbi

A csapatsportok hazai világába szinte észrevétlenül surrant be a frizbi. Jelenleg már télen is hozzávetőleg 300 lelkes, aktív játékos kergeti a fedett termekben a repülő korongot, a legjobbak pedig az európai mezőnyben a legjobb tíz között vetették meg a lábukat. Szathmáry Zsolt, a 2004-ben alakult Magyar Frizbi Szövetség elnöke az Egyesült Államokból kiindult sportról az MTI-Pressnek elmondta, hogy legfőbb erénye az amatőr jelleg, amelyet mindenképpen meg kívánnak őrizni, hogy a pénz ne rombolhassa le a sport szellemiségét.

EXTRA

Nosztalgiázhatunk a hétvégén a Nagykörúton

Nosztalgiavillamosok vonulnak fel Budapesten vasárnap: a nagykörúti villamosparádé a 125 éves fővárosi villamos- és HÉV-közlekedés tiszteletére rendezett programsorozat része.

EXTRA

Tokió szünetelt, Ázsia menetelt

Pénteken zárva volt a tokiói értéktőzsde, a többi vezető ázsiai börze jórészt emelkedéssel fejezte be a napot.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.