Felfelé vette az irányt a tőzsdei hullámvasút (x)
Nagyon elhúzott Embalu az üldözői elől tegnap, viszont nagy kérdés, hogy meg tudja-e tartani az előnyét ilyen magas kockázat futása mellett a verseny végéig.
Nagyon elhúzott Embalu az üldözői elől tegnap, viszont nagy kérdés, hogy meg tudja-e tartani az előnyét ilyen magas kockázat futása mellett a verseny végéig.
Környezetbarát, úszó vízi erőmű készül a Murán, a már legyártott berendezés az engedélyekre vár, hogy vízre tudják bocsátani – közölteTótszerdahely polgármestere.
Alig változtak a szerdai nyitáskor a legfontosabb indexek az amerikai értékpapírpiacokon.
Újabb fellebbezés késlelteti az Észak-Erdélyen áthaladó A3-as romániai autópálya Kolozsvár közeli szakaszának építését.
Újraindul az öblösüveggyártás Salgótarjánban: december 3-án készül el az első üvegpohár a Tarján Glass Kft. üzemcsarnokában, amelyet a 2009 áprilisában bezárt URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt. telephelyén alakítanak ki – közölte a kft. ügyvezetője szerdán Salgótarjánban.
A spanyol államháztartási hiány a hazai össztermék (GDP) 3,9 százaléka volt az idei első tíz hónapban, nem változott az előző hónaphoz képest, és ezzel várhatóan sikerül teljesíteni az idei hiánycélt a pénzügyi tárca szerdai közlése szerint.
A horvát kormány elégedetlen az INA részvényesi szerződésével és már régóta tárgyal a Mollal annak módosításáról – jelentette ki Slavko Linic pénzügyminiszter szerdán a horvát közszolgálati rádióban (HR).
A szakértők által várt szintre csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten az Egyesült Államokban. A Dow Jones által megkérdezett szakértők is 410 ezerrel számoltak.
Az amerikai Deere & Co, a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója növelte profitját az október végével zárult negyedévben. A cég árbevétele 14 százalékkal 9,79 milliárd dollárra nőtt.
Magyarországon is globális beszállítókat keres a Tesco Group, amely itthon jövőre ezer új munkahely létrehozását tervezi. A cég nemzetközi beszerző csapata és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által szervezett export fórumon 22 kis- és közepes magyar vállalkozás mutatkozhatott be.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.