Sötét mód ikon
2026 október 14
EXTRA

Csökkent Romániában az inflációs ráta

Romániában csökkent októberben az inflációs ráta, éves szinten 4,96 százalékra mérséklődött az előző hónapban mért 5,33 százalékról – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

EXTRA

Rekord mértékű külföldi befektetést tehetnek lehetővé a hatóságok

A külföldiek számára kínai részvény- és kötvénypiaci befektetéseket lehetővé tevő program kereteit és a határon túliak jüan-alapokba való befektetési lehetőségeit is kiterjeszti a jövőben a kínai vezetés – jelentette be a Kínai Értékpapírszabályzó Bizottság (CSRC) a hétvégén.

EXTRA

Gyorsul a szlovák infláció

A várakozásokkal szemben októberben felgyorsult az infláció üteme Szlovákiában, a fogyasztói árak a statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint éves szinten 3,8 százalékkal emelkedtek a szeptemberi 3,6 százalék után.

EXTRA

Nyugalom a forint piacán

A forint árfolyama hétfőn délelőtt lényegében változatlan maradt a reggeli nyitáshoz képest a legtöbb devizával szemben.

EXTRA

Gyengélkedik a japán gazdaság

Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal, az egy évvel korábbihoz mérve 3,5 százalékkal csökkent a japán GDP a harmadik negyedévben – közölte hétfőn a japán kormány.

EXTRA

MNB: csökkent a bankrendszer forintlikviditása

Októberben csökkent a bankrendszer forint likviditása, amely a hitelintézetek átlagos betétállományának apadásában tükröződik – fedte fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikai mérlegéről hétfőn kiadott előzetes jelentés.

EXTRA

Infiniti FX Vettel edition V8

Az exkluzivitást kivételes dinamizmussal ötvöző INFINITI FX VETTEL EDITION egy limitált sorozatgyártású autó, amely egyedülálló helyet foglal el a világ autópiacán: alapötletét a Forma 1 címvédő világbajnoka adta, aki a modell fejlesztéséből is kivette a részét.

EXTRA

Egyszerűbb adminisztrációt ígér Czomba

A foglalkoztatási jellegű törvényeket módosító törvényjavaslat legfőbb célja az adminisztráció egyszerűsítése a Magyary-programhoz kapcsolódva – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában.

EXTRA

Emelkedéssel nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 28 pontos emelkedéssel, 19.078 ponton nyitott hétfőn.

EXTRA

Szinkrontolmács programot alkotott a Microsoft

Saját hangunkon beszélhetünk folyékonyan kínaiul, franciául vagy bármely más, számunkra idegen nyelven a Microsoft új fejlesztésének segítségével, amely a hangzó beszédet alakítja át „gépi szinkrontolmácsként” a választott nyelvre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.