Sötét mód ikon
2026 október 13
EXTRA

„Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.”

Színházban az egyik legismertebb magyar film: Bacsó Péter A tanú című alkotásának színpadi változatát mutatja be a Thália Színház december 6-án Csányi Sándor, Szombathy Gyula és Cserhalmi György főszereplésével.

EXTRA

Nyolcan is pályáznak a görög sportfogadási irodára

Nyolc ajánlat érkezett az OPAP görög állami sportfogadási iroda privatizációra kiírt 33 százalékos részesedésére – közölte a Hellenic Republic Asset Development Fund görög privatizációs ügynökség szombaton.

EXTRA

Rogán és Puskás legújabb javaslata

Megemelné 320 milliárd forintról 1200 milliárd forintra az Eximbank ez évi forrásbevonási lehetőségét az idei költségvetésben a parlament honlapján szombaton közzétett módosító javaslat.

EXTRA

Kell a kétharmad, nem akarunk egyezkedni

A Romániában kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) számára a parlamenti helyek kétharmadának megszerzése a tét a december 9-i választásokon, hogy ne kelljen egyezkednie a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) az alkotmánymódosításnál – mutatott rá Crin Antonescu, az USL társelnöke egy szombati kampányrendezvényen.

EXTRA

Feltérképezik a vörösöket

A skótok azt remélik, hogy náluk él a legtöbb vörös hajú ember, ennek bizonyítására indítottak el egy populációgenetikai felmérést, amely azt hivatott számba venni, hogy a lakosság körében hányan rendelkeznek a különleges hajszínért felelős génnel.

EXTRA

Zöld lámpát kaptak a nógrádi sertések

Feloldották a sertéspestis miatt még 2007-ben elrendelt állategészségügyi korlátozó intézkedéseket Nógrád megyében – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.

EXTRA

Szócska: több legyet ütnénk egy csapásra

Idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly ösztöndíjprogramok mellett a gyermekorvos-jelöltek számára meghirdeti a Méhes Károly ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

EXTRA

Kevesebb lett a kormányzati deficit

Az idén eltelt tíz hónapban 42 százalékkal csökkent a görög kormányzati deficit a magasabb adóbevételeknek köszönhetően – közölte szombaton Hrisztosz Sztaikurasz (Christos Staikouras) pénzügyminiszter helyettes.

EXTRA

Parlamenti igen az új salátatörvényre

A kormány legutóbbi ülésén elfogadta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést, vagyis egy újabb „salátatörvényt”, amely többek között megteremti az Eurotransplanthoz teljes jogú tagként való csatlakozás jogi alapjait, valamint a gyógyszerhamisítások visszaszorításáról is rendelkezik. Az előterjesztést Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője várhatóan még szombaton benyújtja az Országgyűlésnek.

EXTRA

Külföldi tőke nélkül nem lesz növekedés

Az elmúlt években ugyan javultak Magyarország felzárkózási esélyei, de a folyamatot egyebek mellett a beruházási ráta alacsony szintje hátráltatja Kovács Árpád szerint, aki a növekedéshez elengedhetetlennek nevezte a külföldi tőkét.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.