Megfeneklettek az egyeztetések
Megfeneklettek az egyeztetések az Európai Unió jövő évi költségvetéséről az Európai Parlament (EP) és a tanács képviselői között – tudatta pénteken Alain Lamassoure francia EP-képviselő.
Megfeneklettek az egyeztetések az Európai Unió jövő évi költségvetéséről az Európai Parlament (EP) és a tanács képviselői között – tudatta pénteken Alain Lamassoure francia EP-képviselő.
Ismét terjedőben vannak azok az összetett pénzpiaci termékek, amelyek a válságot okozták.
Féléves nyomozás eredményeként öt embert elfogtak és több mint egy tucat helyszínen házkutatást tartottak egy takarékszövetkezetet érintő, különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával összefüggésben.
Közel 3,3 milliárd forintból elkezdődött a Közép-Tisza vidék legjelentősebb árvízvédelmi beruházása a Körös-zugban.
Az elkövetkező évtizedekben a világ vezető ipari nagyhatalmai közé emelkedik Kína és India, az Egyesült Államok és Németország pedig veszít a súlyából. z Egyesült Államokat már négy éven belül kiüti Kína a világ vezető gazdasági hatalmai rangsorának éléről. Az öt legnagyobb közé tartozó Németország pedig 2060-ra már „csak” a top tíz között szerepel majd.
Legyártották az Opel bochumi gyárában a magyar rendőrség megrendelésére készült 1250 Astra Classicot.
Az európai ipari és logisztikai ingatlanok értéke 21,9 százalékkal csökkent a 2007-es krízis előtti csúcshoz képest, ezt követően is csak átlagosan 1,3 százalékkal javult – közölte a Prologis, Inc., globális vezető ipari ingatlan tulajdonos magyar leányvállalata.
Befejeződött a telephelyfejlesztési program a Csaba Metál Zrt.-nél. A társaság az Új Széchenyi Terv ipartelepítésre kiírt pályázatán 352,5 millió forint vissza nem térítendő EU-támogatást nyert a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program keretéből – tájékoztatta az MTI-t Pintér Zoltán cégvezető.
A dél-mezőföldi tájvédelmi körzet gyepterületeinek állapotát javító projektet indít a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP), amelynek keretében bővítik a legjelentősebb hazai ciktajuhállománynak helyet adó nagydorogi telepet is.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.