Sötét mód ikon
2026 október 13
EXTRA

Milliárdos beruházásba kezdett a Duvenbeck

A német tulajdonú Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. egymilliárd forintból több mint duplájára bővíti eddigi raktárkapacitását, és újabb jelentős technológiai, illetve infrastrukturális fejlesztést is végrehajt Kecskeméten – jelentette be a cég megbízott ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Kecskeméten.

EXTRA

Partnert keresnek a cseh nemzeti légitársaságnak

A cseh kormány ismét megpróbálkozik a CSA nemzeti légitársaság privatizációjával – jelentette be a kormányfő csütörtökön. Petr Necas tájékoztatása szerint a kabinet elkészítette a privatizációra vonatkozó menetrendet.

EXTRA

Mínuszok Nyugat-Európában

A nyugat-európai tőzsdék csütörtökön folytatták útjukat lefelé, bár a lejtő kevésbé volt meredek, mint szerdán. A frankfurti DAX-30 27,87 pontos, 0,39 százalékos mínusszal 7204,96 ponton végzett, 22,15 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal csökkent.

EXTRA

Szerkezetátalakítás előtt áll Kína

A befektetésekre épülő gazdaságról a túlnyomórészt fogyasztás-orientáltra vált át Kína a következő évtizedben, amely stabil gazdasági növekedést biztosít – írja a Reform és Fejlődés kínai kutatóintézet a Kínai Kommunista Párt XVIII. kongresszusának nyitónapjára időzített tanulmányában.

EXTRA

Nagyot bukott a távközlési óriás

Az amerikai leányvállalathoz kapcsolódó egyszeri tétel miatt jelentős veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévben a német távközlési óriás, a Deutsche Telekom. A társaság csütörtöki közlése szerint 6,9 milliárd euró nettó vesztesége volt a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszaki 1,07 milliárd eurós nyereség után.

EXTRA

Állampapírok a lakosságnak hatvanmilliárdért

Októberben 60,6 milliárd forintnyit értékesítettek a kifejezetten a lakosságnak szánt állampapírokból az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) adatai szerint.

EXTRA

Románia új IMF-megállapodást akar kötni

Románia azt tervezi, hogy új hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) azután, hogy a jelenlegi szerződés kifut 2013 áprilisában. Erről Traian Basescu román államfő beszélt, amikor csütörtökön Bukarestben találkozott az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank képviselőivel.

EXTRA

Csökkentek az élelmiszerárak

Árnyalatnyit csökkentek októberben a globális élelmiszerárak, mert kissé olcsóbbá váltak a szemes termények és a növényi olajok – tette közzé legfrissebb elemzésében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO).

EXTRA

Trendforduló – csökkenő deficit és államadósság

Az államháztartási hiányt sikerül a GDP 3 százaléka alá szorítani és az államadósságot is csökkenteni, azaz megtörténik a trendforduló 2012-ben – mondta Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a csütörtökön Budapesten rendezett konferencián.

EXTRA

Dexiába pumpálja a pénzt a belga-francia páros

A belga és a francia kormány további 5,5 milliárd euróval tőkésíti fel a Dexia bankot – közölte csütörtökön Steven Vanackere belga pénzügyminiszter.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.