Sötét mód ikon
2026 október 13
EXTRA

Új szabályozás bonyolítja a távhőcégek életét

A távhőcégeknek a decemberben záruló üzleti évben kell először alkalmazniuk egy idén év elején életbe lépett törvényi szabályt, amely szerint a kapcsolt villamosenergia-termelést és a távhőtermelést telephelyenkénti bontásban, a távhőszolgáltató tevékenységet pedig településenként szétválasztva kell bemutatniuk.

EXTRA

Támogatja a kkv-kat a Magyar Telekom

Webáruház építő szolgáltatást vezetett be október végén a Magyar Telekom mikro, kis- és középvállalkozások számára, a felhő alapú szolgáltatás havi díjas alapon érhető el.

EXTRA

Lespanolt az Alcoa a kormánnyal

Stratégiai partnerségi megállapodást köt a kormány és az Alcoa-Köfém Kft.

EXTRA

Többlettel zárta az elmúlt hónapot az állam

Szeptemberben az államháztartás központi alrendszerének többlete 13,7 milliárd forint volt, az első kilenc hónapban a hiány 545,8 milliárd forintot tett ki, amely a módosított éves előirányzat 94,7 százalékával egyenlő.

EXTRA

Sajnos nem várható a benzin árának további csökkenése

Az üzemanyagok árának tartós csökkenésére, illetve jelentősebb áresésre nem lehet számítani – mondta Drucker György energiapiaci szakértő az MTI kérdésére annak kapcsán, hogy ezen a héten is csökkenti a benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.

EXTRA

Kína koppintja az Uniót

Kína egy 16 országot összefogó kelet-ázsiai szabadkereskedelmi blokk létrehozását tervezi, egyensúlyozandó az Egyesült Államok hasonló kezdeményezését, amelyben Kínának nem szántak szerepet.

EXTRA

Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 8, illetve 2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

EXTRA

Szűkös lehet a határidő a motorvonat-beszerzésre

A MÁV és a GYSEV nagy üzletet nyitna meg a motorvonat-szállítók előtt, a cégek szerint azonban nagyon szűkös a határidő, akár veszélybe is kerülhet az eddig halogatott beszerzés, mivel a gyártóknak hosszabb felkészülési időre van szüksége – írta a Napi Gazdaság.

EXTRA

Kínai-magyar együttműködési központ alakul

Együttműködési központ létrehozásáról írt alá szerződést a kínai Tiencsin városban Hszi Jüa-min, a város politikai tanácskozó testületének elnöke, illetve Zelenka Pál, a Közlekedési Műszergyártó Zrt. (KMGY) csoport elnöke és Mohr Richárd, az Eastinfo Kft. igazgatója – írta a Napi Gazdaság.

EXTRA

Lassul a világgazdasági növekedés

Lassuló globális növekedésre utal a világgazdaság legátfogóbb aktivitási mérőszáma – közölte kedden az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzési menedzserindex (BMI) alapján.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.