Megosztott a fogyasztóvédelmi vizsgálati költség
Változnak a fogyasztóvédelmi eljárások szabályai, egyebek mellett a vizsgálati költségek megosztása is.

Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezése volt, hogy a Mindenszentek Napja után, amikor az üdvözült lelkekért imádkoznak, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is. A halottak napja keresztény ünnep. Szent Odilo 1030 körül bevezette a cluny apátságban a halottakról való megemlékezés napját. Ezt vette át az Egyház később mint a Halottak Napját.

Stratégiai partnerségi megállapodást köt a kormány és a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. Az aláírási ünnepséget ma tartják az Országházban.

Ügyfeleikre hárítják a bankok a januártól fizetendő tranzakciós illetéket.

Önálló képviselői indítványt nyújtott be szerdán Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a javaslat a költségvetés fő számainak átírhatóságát szabályozná. Az Országgyűlés július 12-én fogadta el a jövő évi költségvetés főszámait. A büdzsé módosító javaslatainak szavazását szeptember 17-re tervezték

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.