Sötét mód ikon
2026 október 12
EXTRA

Vallásturisztikai fejlesztésen dolgoznak Nagykanizsán

Az Ukrajna-Olaszország tengelytől délre eső, több mint tucatnyi ország mintegy 29 ezer vallási kegyhelyét és hagyományát térképezte fel eddig a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. és a Pannon Egyetem nagykanizsai kampusza, amely a térség vallásturisztikai fejlesztéseinek lehetőségeit dolgozza fel.

EXTRA

Népegészségügyi termékadó

Az Európai Bizottság – elfogadva a kormány érvelését és válaszát – lezárta a népegészségügyi termékadó kapcsán indított eljárást, amely az adó és az uniós jog összhangját vizsgálta: az uniós javaslattevő-végrehajtó testület egyetért azzal a magyar érveléssel, amely szerint a közteher szabályai összeegyeztethetők a közösségi joggal – tudatta kedden közleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Kevesebb forrásra számíthat Magyarország

A Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke szerint jelenleg úgy tűnik, hogy Magyarország a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a korábbinál mintegy 20 százalékkal kevesebb forrásra számíthat.

Legfeljebb tízéves autóval lehet taxizni

Legfeljebb tízéves autóval lehet taxizni, amelyet ötévente külön le kell vizsgáztatni erre a funkcióra – egyebek mellett ezt tartalmazza a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról címet viselő kormányrendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

Fűrészüzemet bővített a Bakonyerdő

Fűrészárú gyártósorral és brikettálóval bővítette ugod-franciavágási fűrészüzemét a Bakonyerdő Zrt. – közölte a cég vezérigazgatója. Varga László elmondta: a fűrészüzemben elvégzett beruházások során a technológiai sor beépítésével új piacképes terméket állíthatnak elő és kapacitást növelhetnek.

Ciprus korlátozná a támogatásokat

Legalább 50 milliárd eurós csökkentést javasol az Európai Unió Tanácsának ciprusi elnöksége az Európai Bizottság javaslatához képest az EU 2014 és 2020 közötti többéves költségvetéséről szóló javaslatában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.