Háború – bukhat Putyin, és végre vége?
A hétvégi orosz események sokakat megszólalásra késztettek. A háború azonban folyik tovább, de a Putyin utáni életről is van már gondolkodás.
A hétvégi orosz események sokakat megszólalásra késztettek. A háború azonban folyik tovább, de a Putyin utáni életről is van már gondolkodás.
A júniusi hónap kezdetén Magyarországon a benzin átlagos árfolyama 576 forint volt. Három hét elteltével az átlagár nem tudott csökkenni, sőt 3 forinttal még emelkedett is. A holtankoljak.net adatai szerint ugyanezen időszak alatt a gázolaj átlagos árfolyama 544 forintról most péntekre egészen 568 forintig emelkedett. Ez 24 forintos drágulást jelent három hét leforgása alatt. Szlovákiában […]
Az Amazon pénteken közölte, hogy 2030-ig 26 milliárd dollárra növeli az indiai befektetéseit. Ezzel egy 6,5 milliárdos bővítést jelentett be a cég, az eddigi 19,5 mellé.
A SZÉP Kártya kapcsán is fontos változások jönnek, és ezzel az élelmiszert forgalmazó üzletek is kifejezetten jól járhatnak.
Új, menetrend szerinti, hétvégéken közlekedő magánhajójárat indult Balatonfenyves és Szigliget között szombaton. A járatindító sajtótájékoztatón Lombár Gábor, Balatonfenyves (független) polgármestere felidézte, 1997-ben született meg a terv, hogy legyen a településnek kikötője a helyi vitorlásegyesület és menetrend szerinti hajójárat számára is helyet biztosítva, ami mára valósult meg teljes körűen. Az új járattal igazzá vált az is, […]
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 50 407,86 ponton zárt pénteken. 0,65 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 32,21 milliárd forint volt az előző heti 79,06 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Hétfőn egész Európában kedvezőtlen volt a befektetői hangulat, ennek hatására […]
Szürkelistára tette, vagyis megfigyelés alá vonta a nemzetközi gazdasági bűnözést ellenőrző Pénzügyi Akciócsoport (FATF) Horvátországot – közölte a szervezet. A FATF tájékoztatása szerint Horvátországgal együtt Vietnamot és Kamerunt is megfigyelés alá vonta. Horvátország az egyetlen európai uniós tagállam a szürkelistán, amelyen már korábbról szerepel az Egyesült Arab Emírségek, Panama és Mali is. A kormányközi szervezet, […]
Egyre veszélyesebb a helyzet Oroszországban, ahol a Wagner zsoldoscsoport lázadása fegyveres, polgárháborús konfliktussá kezd eszkalálódni. Egymást támadja az orosz zsoldoscsoport és az orosz légierő. Prigozsin tegnap visszavonta csapatait az ukrán frontról és Moszkva ellen fordult. Már két fontos város is a Wagner-vezér kezére került. Eközben Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Jevgenyij Prigozsin és zsoldoscsoportja […]
Jevgenyij Prigozsin, orosz oligarcha, Vlagyimir Putyin orosz elnök eddig közeli bizalmasa és a Wagner csoport alapítója most visszavonta csapatait az ukrán frontról és Moszkva ellen fordult. Prigozsin azzal vádolta Moszkvát, hogy rakétákkal lőtte csapatait, ezzel hatalmas károkat okozva. Nem ez volt az első összetűzés az orosz hadsereg és Prigozsin között. Jó ideje a Wagner csoport […]
Továbbra is tart az Oroszország és Ukrajna közötti háború. Az elmúlt időszakban súlyos összecsapások történtek a frontokon. Az ukrán katonai vezetés szombat reggel közölte a legfrissebb orosz veszteségekről szóló számokat. A szombat reggel közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban további 580 orosz katona esett el. A konfliktus tavaly februári kirobbanása […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.