A török jegybank a vártnál kisebb kamatemelésről döntött
A török jegybank jelentős, de a piac által vártnál szerényebb kamatemelésről döntött csütörtökön.
A török jegybank jelentős, de a piac által vártnál szerényebb kamatemelésről döntött csütörtökön.
Lengyelországban a vártnál jelentősebben csökkent a kiskereskedelmi forgalom és kevésbé esett az építőipari termelés májusban éves szinten.
Fontos nap lesz a holnapi, a magyar államadósság kapcsán mond majd ítéletet a Fitch Ratings, az egyik nagy hitelminősítő.
Az áremelkedési ráták globális szinten mérséklődnek, emellett a belső kereslet és a gazdaságpolitika is a dezinfláció irányába mutat Magyarországon, így az év vége felé érdemben 10 százalék alá csökkenhet az infláció az országban – erősítette meg Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank legújabb negyedéves Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.
A Századvég gazdaságkutató az idén a belső kereslet csökkenése miatt szerény, 1,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon, jövőre azonban már 4,3 százalékkal, 2025-ben 3,8 százalékkal, 2026-ban pedig 3,6 százalékkal nőhet a GD legfrissebb, az MTI-nek csütörtökön megküldött előrejelzésük szerint.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 25 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,33 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
A svájci központi bank (SNB) csütörtökön a piaci várakozásoknak megfelelő mértékben emelte meg az alapkamatot az infláció elleni küzdelem részeként, egyben jelezte, hogy további emelésekre lehet szükség.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő 2,4 százalékra javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését a márciusban becsült 2 százalékról.
A tavaszi, szezonális élénküléssel kissé szűkültek a vevők alkulehetőségei a hazai lakáspiacon, derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.