Kamatdöntések, infláció – izgalmas hetünk lesz
A kamatdöntések foglalkoztathatják igazán a piacokat a következő napokban, a Fed és az EKB kamatdöntésére is sor kerül.
A kamatdöntések foglalkoztathatják igazán a piacokat a következő napokban, a Fed és az EKB kamatdöntésére is sor kerül.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,98 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.
A fiatal családosok majdnem fele kertes házban gondolkodik, viszont a negyvenes éveikben járók fizetik a legtöbb pénzt egy ingatlanért, országos átlagban 46,4 millió forintot, míg a hetven fölöttieknél a panel a sláger, és csakis készpénzért vásárolnak.
Áprilisban átlagosan 7,4 százalékra lassult a fogyasztói árak éves szintű növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a márciusi 7,7 százalékról.
Minimálisan gyorsult az éves szintű infláció Oroszországban májusban, miután áprilisban 2020 februárja óta a legalacsonyabb szintre került részben a tavalyi magas bázis miatt, de így is már a harmadik egymást követő hónapban állt a jegybanki 4 százalékos inflációs cél alatt.
Ukrajna hazai összterméke (GDP) 10,5 százalékkal csökkent az idén az első negyedévben éves összevetésben, a gazdasági teljesítmény visszaesése kisebb volt a vártnál.
Jelentősen emelkedett az egyik vezető kínai elektromos autógyártó, a Nio vesztesége az idei első negyedévben, miközben nőttek a bevételei.
Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
Kínában jelentősen nőtt az eladott új autók száma májusan éves összevetésben a kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM szerint.
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek estéhez képest.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.