Brit pénzügyminiszter: akár recesszió árán is le kell szorítani az inflációt
A brit pénzügyminiszter szerint akár recesszió árán is le kell szorítani az inflációt, mert a magas drágulási ütem destabilizálhatja a gazdaságot.
A brit pénzügyminiszter szerint akár recesszió árán is le kell szorítani az inflációt, mert a magas drágulási ütem destabilizálhatja a gazdaságot.
Philip Lane, az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdásza pénteken kijelentette, hogy az élelmiszerek árában látott infláció „várhatóan még ebben az évben megfordul.” Az élelmiszerek árában az elmúlt hónapokban súlyos emelkedéseket figyelhettünk meg. Az Európai Központi Bank szerint azonban az élelmiszerek árában látott drágulás hamarosan véget érhet. Philip Lane, az EKB vezető közgazdásza pénteken elmondta, […]
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 434,36 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel 47 573,35 ponton zárt pénteken.
Valóban nincs szükség több százezerre a fiókodban ahhoz, hogy úgy öltözködj, mint a kedvenc bloggerjeid. Ők szintén korlátozott költségvetéssel kezdték divatkalandjukat. Sokan közülük azt állítják, hogy ez segítette őket a divathoz való hozzáállásuk kreatív megközelítésében. Nem félnek kísérletezni, stílusokat, fazonokat, mintákat és színeket kombinálni. Neked is meg kell próbálnod! Érdekel, hogyan dobhatod fel a mindennapi megjelenésed, hogy egy kicsit trendibbnek tűnj? Ennek többféle módja is van. Meg fogsz lepődni, milyen egyszerű módszerekkel változtathatod meg a megszokott stílusod.
Varázsolj kiegészítőkkel!
A Zwack Unicum Nyrt. a 2022. április 1. és 2023. március 31. közötti 2022-2023-as üzleti évben 35,364 milliárd forint bruttó árbevétel ért el, amely 10,7 százalékkal, 3,415 milliárd forinttal meghaladta az előző évi üzleti évét – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az elmúlt 8 hónapban rengeteget hallhattunk a Kína-Tajvan konfliktusról. Ez alatt több látogatás is történt az amerikai és tajvani képviselők között, amelyek csak tovább bőszítették a világ második legnagyobb gazdaságát. Több gyakorlatot is tartottak a szigetország közelében, melyek során egyre közelebb merészkedtek a tajvani légtérhez. Már egyre nagyobb a tajvani lakosok félelme, azonban most a […]
100 milliárd forint feletti első negyedéves árbevétellel és 11,5 forintos egy részvényre jutó eredménnyel zárta 2023 első negyedévét az AutoWallis Csoport, így töretlenül halad előre azon a növekedési pályán, amit korábban közzétett stratégiájában bemutatott részvényeseinek.
A franciaországi Lensben felépült az ország első, elektromos járművek akkumulátorait gyártó üzeme.
A Magyar Telekom a csütörtöki részvény-visszavásárlási aukcióján a korábban bejelentett, maximális 14,6 milliárd forint értékben fogadott el eladási ajánlatokat – tájékoztatott a vállalat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Ugyan a nyomtatóvásárlás először egyszerű feladatnak tűnik, de amint elindulunk az úton, egyre több kérdés merül fel. Általában eljutunk ahhoz a kérdéshez (főleg spórolás miatt), hogy válasszunk inkább használt terméket? Sajnos nagyon sok érv szól ellene, és egyedül talán a rövid távú spórolás szólhat mellette, de ez sem igazi pozitívum, mutatjuk, miért. Jobb elkerülni a […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.