Reggeli Tükör 2023. április 28. – Kit érdekelnek a bankok
Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Nagy népszerűségnek örvend az állampapír, egy hét alatt közel 100 milliárdért vettek megint a háztartások.
Márciusban 7004 gyermek született, és 11 606 fő vesztette életét
Itt az adat – ennyien nem dolgoznak Magyarországon
A hatalmas ukrán ellentámadás közeledtével Kína kijelentette, hogy képviselőket küld Ukrajnába, és tárgyalásokat folytat minden féllel a krízis megoldásáról. Eközben a háború legvéresebb csatájában továbbra is brutális harcok folynak Bahmutért. A város nagy része már orosz kézen van, azonban Putyinnak csodára van szüksége, hogy még az ukrán ellentámadás előtt magáénak tudhassa a várost. Közben két […]
A Snap befektetők már-már szinte hozzászoktak, hogy néhány havonta 10-20-30 százalékos esést is képes produkálni a részvény egyetlen nap alatt. Jellemzően a negyedéves jelentések publikálását követően került sor ilyen beszakadásokra. Most sem alakult ez másként. A Snap részvényei több mint 20 százalékos mínuszba fordultak a csütörtöki tőzsdezárást követő after-market kereskedésben. Az amerikai technológiai vállalat csütörtökön […]
Az Amazon részvényei a csütörtöki tőzsdezárást követően több mint 11 százalékos pluszba ugrottak, miután a vállalat erős első negyedéves eredményekről számolt be. Az Amazon.com Inc. csütörtökön a tőzsdezárást követően bejelentette, hogy a nettó árbevétele 2023 első negyedévében 127.4 milliárd dolláron alakult, ami 9 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakhoz képest. A működési eredmény […]
A Bahmut városáért folytatott csatáról szólt az orosz-ukrán háború az elmúlt pár hónapban. Bahmut ugyanis az ukránok számára az utolsó védőbástya szerepét töltötte be. Foggal-körömmel ragaszkodtak a mostanra apokaliptikus látványt nyújtó szétbombázott városért. Az ukránok továbbra sem adják fel, és szeretnék minél jobban az oroszok tartalékait – mind a katonákat mind a lőszereket – minél […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,01 százalékos emelkedéssel, 44 671,82 ponton zárt csütörtökön.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.