Sötét mód ikon
2026 november 05
AUTÓ

Bezzeg Romániában kapkodják az új autókat

Romániában 27,7 százalékkal nőtt az idei év első három hónapjában a forgalomba helyezett új járművek száma a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezen belül a „környezetbarát” járművek terén 34,8 százalékos volt a növekedés – közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete (APIA). A forgalomba írt 43 812 új jármű között a személygépkocsik aránya 83,5 százalékot […]

DEVIZA

Rekord hitelkihelyezés az Eximbanknál

Az Eximbank rekordmértékű hitelkihelyezéssel zárt tavaly, a hitelfolyósítások értéke elérte a 567 milliárd forintot 2022-ben – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett vezetőségi jelentésből. A bővülő hitelezésnek köszönhetően az Eximbank mérlegfőösszege mintegy 30 százalékkal, a hitelek fennálló tőkeállománya 18 százalékkal nőtt 2022-ben. A hitelállomány elérte az 1629,0 milliárd forintot, a mérlegfőösszeg 2091,4 […]

EURÓPA

Lassult az infláció Olaszországban

Olaszországban márciusban az előzetes becslésben szereplő 7,7 százalék helyett 7,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután februárban 9,1 százalékos emelkedést mértek – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat végleges adatként . Tavaly május óta a márciusi a legalacsonyabb inflációs ráta Olaszországban. Az Istat végleges adatai alapján a fogyasztói árak havi összevetésben 0,4 […]

ÉLETVITEL

Otthon Centrum: szinte megállt az árnövekedés az újlakáspiacon

Kevesebb új lakás épül Budapesten, a kereslet visszaesése miatt a újépítésű lakások négyzetméterárának emelkedése lassult, szinte megállt. 2023 első negyedévében, az átlagos ár 1,571 millió forint volt, a megelőző negyedévi 1,554 forint után – közölte az Otthon Centrum. Az ingatlanközvetítő hálózat közleménye szerint  a projektekben kínált új lakások átlagos négyzetméterára mindössze 1,1 százalékkal nőtt az […]

BÉT

BörzeZárás – 2023 április18. – Eseménytelen nap a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,44 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 43 751,60 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 3,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: eseménytelen napot zárt a tőzsde, a forgalom is alacsony volt. […]

TECH

Elon és az AI – érkezik a TruthGPT

Elon Musk hétfőn bejelentette, hogy egy új mesterséges intelligencia platformot fog indítani, amelyet „TruthGPT”-nek nevez.

AMERIKA

Csökkent a nyereség, de nem fakadtak sírva a Goldman Sachsnál

Az amerikai Goldman Sachs Group adózott eredménye 3,09 milliárd dollár, részvényenként 8,79 dollár volt az első negyedévben. Szemben az egy évvel korábbi 3,83 milliárd dolláros, részvényenként 10,76 dolláros profittal. Meghaladta az elemzők által várt 8,10 dolláros részvényarányos eredményt. A bank közölte, hogy negyedéves bevétele 5,5 százalékkal, 12,22 milliárd dollárra csökkent az előző év azonos időszaki […]

ÉLETVITEL

A Sega ajánlatot tett az Angry Birds fejlesztőjére

A japán Sega Sammy Holdings Inc kivásárlási ajánlatot tett a finn Rovio Entertainment szoftverfejlesztő vállalat, az Angry Birds mobiltelefonos játék szerzőjére. Ezt jelentették be a felek közös közleményben . A Sega 706 millió eurós, részvényenként 9,25 eurós akvizíciós ajánlata 19 százalékos prémiumot hordoz a papír. 7,775 eurós pénteki záróárfolyamához képest. A Wall Street Journal már […]

EXTRA

Karbantartás a zágrábi repülőtéren, járatokat is törölnek

Több járatot is törölnek vagy módosítanak májusban a zágrábi Franjo Tudjman repülőtéren tervezett karbantartási munkák miatt. A reptéren az éjszakai órákban szünetel majd a forgalom – írta az Index.hr internetes hírportál. A Ryanair, a legnagyobb diszkont légitársaság például kilenc nemzetközi útvonalon 110 járatot törölt erre az időszakra – tette hozzá a portál. Zágráb legnagyobb repülőtere […]

NYERSANYAG

Hatalmasat bukott az arany – képes lesz felállni?

Az arany árfolyama nagy pofonba futott bele a pénteki kereskedés során. A korrekció mértéke körülbelül 40 dollár volt, ezzel újra teszteltük a 2000 dolláros kritikus támogatást. A medvéknek nem sikerült ennél lejjebb vinni az árfolyamot. Egyes elemzők szerint még ha 2000 dollár alá is süllyedünk, az 1950-es szint rengeteg figyelmet fog vonzani a nemesfém piacra. […]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.