Sötét mód ikon
2026 november 05
EURÓPA

BörzeZárás – 2023. március 20- A BUX követte a főbb európai indexeket

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 572,38 pontos, 1,40 százalékos emelkedéssel, 41 343,62 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, negatív hangulatban indult hétfőn a kereskedés. A bankszektor helyzetét még mindig […]

AMERIKA

Van vevő a Signature Bankra

A New York Community Bancorp leányvállalata megállapodást kötött, a Signature Bank betéteinek és hiteleinek megvásárlásáról

EURÓPA

A Bundesbank szerint az első negyedévben csökken a német GDP

A német Bundesbank szerint csökken a bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest Németországban – derült ki a Bundesbank hétfőn közzétett havi előrejelzéséből. A német jegybank számításai szerint a csökkenés kissebb lehet a 2022. negyedik negyedévévinél. A német statisztikai hivatal, a Destatis február végén közölt végleges adatai szerint a tavalyi […]

EURÓPA

Másfél évtizede stagnálnak a brit reálbérek

A 2008-as pénzügyi válság óta, vagyis másfél évtizede stagnálnak a reálbérek Nagy-Britanniában, ez évente átlagosan több mint tízezer font elmaradt potenciális jövedelmet jelent alkalmazottanként – áll a Resolution Foundation nevű londoni elemzőműhely hétfőn ismertetett tanulmányában. A kis- és közepes jövedelmű fogyasztók életszínvonal-folyamatainak kutatására szakosodott független gazdaságelemző intézet a BBC közszolgálati televízió Panorama című műsorának készített […]

EURÓPA

Januárban a vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezetkülkereskedelmi hiánya

Januárban a vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezet áruforgalmi külkereskedelmi deficitje, felülmúlva mind az előző havit, mind az egy évvel korábbit az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján. Az Eurostat első becslése alapján az euróövezet januárban 222,9 milliárd euró értékben exportált árucikkeket a világ többi részébe, 11,0 százalékkal nagyobb értékben a 2022 […]

ÉLETVITEL

Párizsba visszatértek a turisták

Több mint 44 millió turista látogatott el tavaly Párizsba és környékére, az Ile-de-France régióba, ami 95 százalékos emelkedés 2021-hez képest, de még 13 százalékkal elmarad a koronavírus-járvány előtti szinttől – derül ki a régió turisztikai bizottságának hétfőn közzétett közleményéből. Az idegenforgalom 19,6 milliárd euró bevételt termelt 2022-ben a francia fővárosban, ami 134 százalékkal több, mint […]

NYERSANYAG

Kirobbanó formában az ezüst – győztek a bikák

2023 nem az ezüst éve volt eddig. A januári hónap az oldalazásról szólt, miközben az ezüst árfolyama elakadt 23,5-24,5 dollár között. Majd ezek után jött a februári összeomlás amikor az Egyesült Államokban a vártnál jelentősebb mértékben nőtt a foglalkoztatottság. Összetörtek a befektetők reményei, és több, mint egy hónapon át tartó medvepiacba zuhantunk bele. Ez alatt […]

DEVIZA

Forint – sorsdöntő nap jön, 450-es euró következik?

Alaposan megszenvedte az utóbbi egy hetet a forint. A magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben hatalmasat gyengült, miközben nagyon rossz a nemzetközi piaci hangulat a bankcsődök miatt. A forint mozgását most a nemzetközi hangulat is befolyásolhatja, de jövő héten érkezik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülése is. Zuhant és ott maradt Az előző héten […]

NYERSANYAG

Hatalmas aranylelőhelyet fedeztek fel Kínában

Kínában egy hatalmas aranylelőhelyet fedeztek fel, mintegy 50 tonnás tartalékkal. Piaci értéke 3 ezer milliárd dollár körül van – jelentette a helyi média hétfőn. A kelet-kínai Santung tartomány ásványkincsekkel foglalkozó hatósága arról számolt be, hogy a lelőhely Rusan város területéhez tartozik és elég nagy kiterjedésű. Hozzátették: a kitermelésével nem lesz gond. „A kutatók több mint […]

NYERSANYAG

Elkezdődött az aranyláz – a 2000 dollár sem kihívás?

Mozgalmas héten vannak túl az aranybefektetők, az eredményeknek viszont nagyon örülhetnek. A bikák gond nélkül szárnyaltak tovább annak ellenére, hogy egyes elemzők kétségbe vonták az erejüket. Bár egész héten szép eredményt láthattunk tőlük, igazán az utolsó napon indultak be a történések. Az elmúlt héten szerzett 120 dolláros profitnak több, mint fele az utolsó kereskedési naphoz köthető. A bankválság […]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.