Sötét mód ikon
2026 november 05
BÉT

Börze zárás 2023. március 2. – Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 330,42 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 44 300,61 ponton zárt csütörtökön.

AMERIKA

Kevesebb segélyt kérnek Amerikában

Az Egyesült Államokban kétezerrel, 190 ezerre csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten – közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön.

NYERSANYAG

A légiközlekedés igényt tart az e-üzemanyagokra

A légiközlekedés szeretné elérni, hogy a klímasemleges szintetikus üzemanyagok (e-üzemanyag) használata az ágazatban kedvezményesebb megítélés alá kerüljön, mint az autóiparban

TECH

Mégsem tesztel emberen Musk

A Neuralink erősen küzd, az emberi tesztelés jogainak megszerzéséért. Azonban eddig úgy fest, hogy Musk álma nem valósulhat meg.

ÉLETVITEL

Környezetbarát erőműként indul újra az Oroszlányi Erőmű

Az Oroszlányi Erőmű 2024 első félévében biomassza alapú erőműként csatlakozik az országos áramszolgáltatók köréhez – közölte a hét éve bezárt létesítményt újraindító Veolia csoport kedden az MTI-vel.

EURÓPA

A vártnál kevésbé lassult az infláció Olaszországban

Olaszországban februárban 9,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután januárban 10 százalékos emelkedést mértek – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adatok alapján csütörtökön.

EXTRA

A Casio cég alapítója 30 éve hunyt el – PORTRÉ

Kasio Tadao, a mini számológép és a digitális óra egyik atyja, az elektronikus eszközök tömeggyártásának japán úttörője, a Casio cég alapítója harminc éve, 1993. március 4-én hunyt el. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

ÉLETVITEL

Adózásban is segít a Coca-Cola

Négy témakört érintő adózási ismeretekkel bővíti ingyenesen elérhető online tananyagait a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. oktatási platformja – közölte az üdítőgyártó vállalat csütörtökön az MTI-vel.

DEVIZA

Forint – hihetetlen erő, váltsunk most eurót nyárra?

Majdnem egy éves csúcson van a forint. Kérdés, hogy meddig tart még a hazai pénznem ereje a jegybanki döntés után.

EURÓPA

EKB: „A nehézségek ellenére az euróövezet valószínűleg elkerüli a recessziót”

Az Európai Központi Bank képviselői egyöntetűen egyetértettek abban, hogy „az euróövezet valószínűleg elkerüli a recessziót.” A lassuló gazdasági helyzet és számos külső nehézség ellenére az Európai Központi Bank képviselői egyöntetűen egyetértettek abban, hogy „az euróövezet valószínűleg elkerüli a recessziót.” – közölte az intézmény csütörtökön délután a Kormányzótanács monetáris politikai üléséről szóló legutóbbi beszámolójában. A jelentésből […]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.