Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Gondotondot okoznak a Balatonon veszteglő hajók

Egyre több konfliktushoz vezet a Balatonon a kishajók kikötőkön kívüli veszteglése, szabályozatlan tárolása. Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabálymódosítást szeretne – nyilatkozta a szövetség elnöke. Betondarabok, kábeldobok a Balatonban Lombár Gábor elmondta: a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVÍZIG), a Balaton mederkezelője adatai szerint 2022-ben 32 alkalommal kellett víz alatti akadálymentesítést végezni, az esetszámok folyamatosan emelkednek. […]

EXTRA

Telik Amerika legnagyobb börtöne

El Salvador kormánya pénteken egy újonnan megnyitott „megabörtönbe” szállított több ezer feltételezett bandatagot.

Egyéb

Fitch: mélyponton a stabil kilátások az európai feltörekvőnél

Két évtizede nem mért mélypontra süllyedt a feltörekvő európai térség stabil kilátással nyilvántartott államadós-osztályzatainak aránya a Fitch Ratings besorolási listáján – áll a nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban ismertetett tanulmányában. A Fitch hangsúlyozza, hogy ez a folyamat is annak a sokkhatásnak az egyik megnyilvánulása, amelyet az ukrajnai háború gyakorolt a régió szuverén osztályzataira. A cég úgy […]

DEVIZA

Sorsdöntő nap előtt a forint – irány a valutaváltó?

Az elmúlt hetek erősödését folytatta a héten a forint. Kedden kiemelten fontos napja lehet a hazai fizetőeszköznek.

AMERIKA

Nem áll jól a Wall Street

Az év eddigi legrosszabb heti teljesítményén van túl a Wall Street. Az új adatok miatt nő a félelem, az esetleges monetáris politika megváltoztatása irán.

BÉT

Börze zárás 2023. február 24. – A nemzetközi hangulattal együtt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,83 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 45 268,11 ponton zárt pénteken.

Egyéb

Kombinált védelem a szúnyoghálóval

Egy tökéletes szúnyogháló nemcsak a nevébe is belefoglalt rovarok ellen nyújt számunkra védelmet, hanem egyéb kellemetlen társaik is kívül szorulhatnak a segítségével. Hatékonyan zárja ki a kis bajkeverőket, ezzel kényelmesebbé téve nemcsak nappalainkat, de az éjszakai alvásunkat is. Milyen bosszúságoktól óv meg minket a szúnyogháló? A nyár rendkívül kínos velejárói lehetnek a közelünkben repkedő, fájdalmas […]

AMERIKA

Fogyaszt Amerika

Februárban a vártnál is jobbnak bizonyult az előző havinál a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban a Michigan Egyetem havi rendszeres felmérésének pénteken közzétett végleges adatai szerint.

Egyéb

Eliminációs diéta a potenciális ételallergia felderítésére a kutyáknál

Amennyiben azt tapasztalod, hogy a kutyád állandóan vakarózik, és mindent megtesz annak érdekében, hogy enyhítse a viszketést, például megállás nélkül nyalogatja vagy rágja az adott testrészt, azt semmiképpen se hagyd figyelmen kívül, hiszen ezek a jelek utalhatnak akár ételintoleranciára is. De árulkodó lehet még az is, ha a bőre kipirosodik és kiütéses lesz, vagy különböző […]

EURÓPA

Már Putyin legnagyobb támogatója, Kína is a tűzszünetet sürgeti

Egy éve már, hogy az oroszok elindították az ukránok elleni inváziót. Ezen idő alatt sikerült fontos területeket megszerezniük, azonban a támadások elindítása előtt teljesen más forgatókönyvekről volt szó. Az oroszok a tervek szerint sokkal rövidebb idő alatt, jelentősen kevesebb veszteséggel, könnyedén foglalták volna el Ukrajna területét. Kezdetben a nyugati nagyhatalmak csak szankciókkal harcoltak, és kimaradtak […]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.