Végre jó hír az euróövezetnek
Decemberben az előző havihoz képest emelkedtek a termelői árak az euróövezetben, éves összevetésben azonban lassult az árak növekedése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közlése szerint.
Decemberben az előző havihoz képest emelkedtek a termelői árak az euróövezetben, éves összevetésben azonban lassult az árak növekedése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közlése szerint.
Komoly bérharc folyik most a legtöbb cégnél, hiszen a tavalyi 14,5 százalékos éves átlagos infláció miatt ugyanaz a jövedelem mind kevesebbet ér, a munkavállalók pedig természetesen szeretnék, ha munkáltatójuk legalább ezt kompenzálná.
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen.
A fizetések nyilvánossá tétele csökkentheti a konfliktusokat, de ehhez alapos tervezés szükséges
A kormány 21 százalékkal megemelte a magáncsőd alatti kifizetések, illetve kötelezettségek felső összeghatárát. Ennek megfelelően a bankszámla-szerződéseket is módosítani kell a bankoknak az adós kezdeményezésére. Az ilyen adósok az eddiginél sokkal drágább ingatlanban is lakhatnak ezután – írja a Bank360.hu.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe változatlan nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
Átalakulhat és élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca a jövőben egy új, 2023. április végén érvénybe lépő jogszabály szerint. Az ügyfelek többek között egy plusz alkalmat kapnak a lakásbiztosítási szerződésük költségek nélküli felmondására.
Koronavírus: közel 20 millió új fertőzöttet azonosított a WHO januárban
Tavaly egész évben 17,8 százalékkal, 24,319 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában az előző évhez mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Romániában várhatóan 10 százalékkal 140 ezerre fog nőni az új eladott járművek száma az idén a tavalyi évhez képest – közölte csütörtökön a romániai autógyártók és -importőrök egyesülete (APIA).
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.