Sötét mód ikon
2026 november 05
ÉLETVITEL

Közel 700 millióan utaztak tavaly a MÁV-Volán-csoport járatain

Tavaly csaknem 700 millióan utaztak a MÁV-Volán-csoport, vagyis a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain – tájékoztatta a MÁV Zrt. vasárnap az MTI-t. Azt írták, reményeik szerint idén a közösségi közlekedésnek lendületet adhat az üzemanyagárak emelkedése, az utasok igényeire a korábbiaknál is jobban figyelő új menetrend, a teljessé vált, 40 KISS motorvonatot tartalmazó flotta […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Nyakunkon a tajvani háború – óriási port kavart a tábornok kijelentése

Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának egyik republikánus képviselője szerint is nagy esély van rá, hogy konfliktus alakuljon ki Kínával Tajvan miatt. A képviselő kijelentése azután jött, hogy az amerikai légierő tábornoka pánikot keltve arra figyelmeztetett, hogy két éven belül kitörhet a háború a két nagyhatalom között. Azt tanácsolta a beosztottjainak, hogy kezdjék meg a felkészülést […]

TECH

Történetének legnagyobb árbevételét érte el az LG Electronics 2022-ben

Az LG Electronics (LG) 2022-ben az egy évvel korábbit 12,9 százalékkal meghaladó, 83,5 ezer milliárd von konszolidált árbevétel mellett 3,6 ezer milliárd von üzemi nyereséget ért el. Az árbevétel most először lépte át a 80 ezer milliárd vonos határt, egyben a vállalat történetének legmagasabb értékét jelenti. A rekordnagyságú forgalom az erős alapokon nyugvó folyamatos növekedésnek […]

TECH

Senki nincs biztonságban? – közel sincs még vége a tech szektorban látható elbocsátási hullámnak

Folytatódik a leépítési hullám a technológiai vállalatok körében, a Layoffs.fy által összegyűjtött adatok szerint 2023 első heteiben globálisan már több mint 68 ezer alkalmazottat bocsátottak el.

Gazdaság

A világgazdaság zsugorodására készülnek a vállalatvezetők

Gazdasági visszaesésre számítanak a vezérigazgatók világszerte, megoldásként pedig cégfelvásárlásokkal akarják erősíteni vállalataik pozícióját – mutat rá a könyvvizsgáló, tanácsadó EY nemzetközi kutatása, amely 1200 vállalati vezető megkérdezésével készült. Az EY MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vezérigazgatók leginkább a bizonytalan monetáris politikát, a növekvő tőkeköltségeket és a koronavírus miatti kiszámíthatatlanságot tartják a legnagyobb kockázatnak a vállalkozás […]

BÉT

Reggeli tükör 2023. január 30. – Bizonytalanul kezdhetnek a vezető részvények

Bizonytalanul kezdhetnek a vezető részvények, miután legutóbb 172,51 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 46 645,41 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 7,3 milliárd forintos forgalomban. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzése szerint az OTP továbbra is 11 000 és 11 500 forint között mozoghat. Pénteken 1,32 százalékos csökkenéssel […]

EURÓPA

Elképesztő hét áll előttünk – ezekre figyelj mindenképp!

Kamatdöntések és gyorsjelentések határozhatják meg az előttünk álló 5 kereskedési napot.

DEVIZA

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint péntek esti árfolyamához képest hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót 391,07 forinton jegyezték hétfőn reggel hét órakor a péntek esti 389,35 forint után, a dollár jegyzése 359,90 forintra emelkedett 358,51 forintról, a svájci franké pedig 390,77 forintra 388,94 forintról. Hétfő reggeli jegyzésén a forint 0,4 százalékkal áll […]

Gazdaság

A káosz az új normális

A KKV-k hozzászoktak az áremeléshez azonban van, amihez nem lehet A tervezhetetlenség vált normálissá mind beszállítói együttműködések, mind pedig ajánlatadási, értékesítési szempontból a hazai KKV-k életében – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Még mindig vannak az értékesítés területén kiaknázatlan lehetőségek, amelyekkel a jelenlegi, kihívásokkal teli gazdasági környezetben is […]

Gazdaság

Nem mindegy, hova tetted a pénzed

Az elmúlt hét népszerű alapjai A legnagyobb értékű eladások: Befektetési alap neve:Erste Nyíltvégű Bázis Befektetési AlapKategória :Kötvény/Rövid kötvényForgalom :-4 897 604 160,00Nettó eszközérték :183 606 700 000,00 Befektetési alap neve:OTP Ingatlanbefektetési AlapKategória :Ingatlan/KözvetlenForgalom :-2 032 171 311,00Nettó eszközérték :396 442 400 000,00 Befektetési alap neve:OTP Prémium Pénzpiaci AlapKategória :Pénzpiaci/Egyéb pénzpiaciForgalom :-1 355 161 190,00Nettó eszközérték […]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.