Sötét mód ikon
2026 november 06
ÉLETVITEL

Romlottak a turisztikai cégek kilátásai

A Turizmus konjunktúra index (tki) tavaly decemberben mínusz 22 ponton állt, ami azt mutatja, hogy az ágazat szereplői továbbra is romlónak érzékelik a helyzetüket. Novemberhez képest az index értéke 7 ponttal csökkent, szeptember óta 15 ponttal romlo

FELTÖREKVŐ PIACOK

Megrendelésdömpig az első kínai nagy utasszállítóra

Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe, a Comac C919-es 2022 végére 1035 megrendelést kapott 32 ügyféltől a sanghaji tudományos és technológiai bizottság közleménye szerint.

ÉLETVITEL

Megkezdődött az ellési szezon a Hortobágyon

Megkezdődött az ellési szezon a Hortobágyon; ezekben a napokban születnek a szürke marhák borjai és a merinói juhok bárányai, február első napjaiban pedig megkezdődik a csikók születése is – közölte a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.

MAKRÓ

„Áfacsökkentő” vállalkozást buktatott le a NAV

Csaknem 10 millió forintos adófizetési kötelezettséget állapított meg az adóhatóság egy vállalkozásnál, amely szinte kizárólag 5 százalékos áfatartalmú nyugtát adott a vásárlóinak a 27 százalékos helyett – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

EURÓPA

Javított euróövezeti prognózisán a Goldman Sachs

Felülvizsgálta korábbi, zsugorodásra vonatkozó előrejelzését az euróövezet országaira a Goldman Sachs.

EXTRA

Hanyagolják az izraeli startupokat befektetők

Tavaly az előző évinek mintegy a felére, 15,5 milliárd dollárra zuhantak az izraeli technológiai startup (induló) vállalkozásokhoz érkező befektetések – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

EURÓPA

A román jegybank 25 bázisponttal emelt

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa 25 bázisponttal 7 százalékra emelte az alapkamatot keddi monetáris politikai ülésén – közölte a román központi bank.

Gazdaság

Soványodott az aukciós átlaghozam

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

AUTÓ

Kampány autópálya-matricát favorizáltunk

Minden eddiginél több éves autópálya-matricát vásároltak meg 2023-ra előre a közlekedők a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) elővásárlási kampányában tavaly decemberben.

ÉLETVITEL

Ingatlant és gépjárművet biztosítanak a magyarok

A magyarok kétharmadának van valamilyen típusú biztosítása; a többség vagyonvédelmi biztosításokkal rendelkezik, ezeket leginkább ingatlanokra és gépjárművekre kötik az UNIQA Biztosító országos lefedettségű felmérése szerint.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.