Rekordösszegért vettek meg egy magyar szoftver céget
Rekordösszegért vette meg az aiMotive szoftvercéget a Stellantis, amely többek között az Opel, a Fiat és a Peugeot tulajdonosa – közölte az MTI-vel csütörtökön a Széchenyi Alapok.
Rekordösszegért vette meg az aiMotive szoftvercéget a Stellantis, amely többek között az Opel, a Fiat és a Peugeot tulajdonosa – közölte az MTI-vel csütörtökön a Széchenyi Alapok.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,24 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel 45 538,06 ponton zárt csütörtökön.
Kézifegyvergyártó közös vállalatot alapít Magyarországon a cseh Colt CZ Group és a magyar állami N7 Holding a magyar hadsereg ellátására lőfegyverekkel – jelentette be csütörtökön a Colt CZ.
Az amerikai gazdaság 3,2%-kal nőtt a harmadik negyedévben az erős fogyasztói költekezésnek köszönhetően.
Csütörtök délutánra az arany és az ezüst is több mint 1 százalékos mínuszba fordult.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a Conference Board amerikai gazdaságkutató intézet mutatószáma novemberben az Egyesült Államok gazdaság teljesítményére vonatkozóan.
Az ünnepi időszakban is el lehet vinni a Mol-kutakhoz a használt sütőolajat, amelyből biodízel készülhet, így nem szennyezi a környezetet – közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.
Tömeges elbocsátások nem várhatók, legfeljebb 5 százalék lehet a munkanélküliségi ráta 2023-ban – közölte a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) csütörtökön az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,27 pontos nyitás után veszteségbe fordult csütörtök kora délutánra.
Az FTX alapítója, Sam Bankman-Fried szerdán elhagyta a Bahamákat egy USA-ba tartó járattal, hogy szembenézzen az őt érintő vádakkal. Közben két korábbi társa bűnösnek vallotta magát és hivatalos információk szerint együtt fognak működni a kormánnyal.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.