BörzeZárás november 15. – Kitart az erő az OTP-ben
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,58 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 44 308,29 ponton zárt kedden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,58 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 44 308,29 ponton zárt kedden.
Jeff Bezos, a második leggazdagabb embere megígérte, hogy elajándékozza 121 milliárd dolláros vagyonát, azonban hozzátette, hogy a jótékonykodás nagyon nehéz.
Éves összehasonlításban enyhén bővült, 1,2 százalékkal nőtt a szlovák gazdaság a harmadik negyedévben – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a statisztikai hivatal (SÚSR) kedden közzétett gyorsbecslésére hivatkozva.
A vártnál kevésbé emelkedett októberben az amerikai termelői árindex a washigtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, az U.S. Bureau of Labor Statistics keddi jelentése alapján.
A szlovén hazai össztermék (GDP) 3,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a szlovén statisztikai hivatal kedden.
Tízből hét cégnek a vártnál nagyobb pénzügyi hasznot hoznak a klímavédelmi kezdeményezések, a társaságok többsége mégsem csökkenti olyan mértékben a károsanyag-kibocsátását, amivel érdemben enyhíteni lehetne a globális éghajlatváltozás hatásait – derül ki az EY több mint 500 globális vállalatot vizsgáló felméréséből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 33,37 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Spanyolországban tovább lassult az infláció, októberben 7,3 százalék volt az egy évre visszatekintő fogyasztói árindex – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.
A harmadik negyedévben a Scion Asset Management alapkezelője, aki helyesen jósolta meg a 2008-as pénzügyi válságot, és akiről a The Big Short című film is beszámolt, ismét elkezdett részvényeket vásárolni – derül ki az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet beadványából.
A harmadik negyedévben a várakozásoknak megfelelően lassult a gazdasági növekedés az euróövezetben és az Európai Unióban – az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált előzetes adatai alapján.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.