Elképesztő gyarapodással zárt az olaj – változás történt a magyar kutakon
A pénteki kereskedés során a nyersolaj árfolyama jelentősen megszaladt, a magyar benzinkutakon is változás állt be
A pénteki kereskedés során a nyersolaj árfolyama jelentősen megszaladt, a magyar benzinkutakon is változás állt be
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a Falcon Kereskedőház Kft.-nek, a Falcon Benefit Kft.-nek és egy magánszemélynek, hogy bármely MNB-engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.
Csehországban éves szinten a január-októberi időszakban 8,2 százalékkal 160 126-ra csökkent az eladott új személygépkocsik száma – közölte a cseh autóipari szövetség Prágában.
A szárnyaló infláció közepette a drágulás az élet szinte minden területére kiterjed. A Marketwatch beszámolója alapján azonban van egy termék, ami még ebben az inflációs környezetben is egyre olcsóbbá válik Amerikában, ez pedig nem más, mint a kannabisz.
Új vezérigazgató irányítja a Puma sportszergyártót január elsejétől, miután a társaság korábbi vezetője és igazgatóságának elnöke az év végén távozik a cégtől és iparági források szerint a nagy rivális Adidas irányítását veheti át.
Kézhez kapják a munkaviszonyuk megszüntetéséről szóló értesítést a Twitter mikroblogplatform munkavállalói.
Jelentős erősödéssel zárt a forint a főbb devizákkal szemben péntek este, az euróval szemben az árfolyam hathetes csúcsot ért el.
Rendkívüli helyzetre rendkívüli megoldások.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 860,98 pontos, 2,06 százalékos emelkedéssel, 42 629,68 ponton zárt pénteken.
Az Európai Központi Bank (EKB) kritikái ellenére bevezeti a banki különadót a spanyol kormány.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.