Sötét mód ikon
2026 november 07
ÉLETVITEL

Az eddigi legkedvezőbb októberi adatot rögzítették az álláskeresőkről

Az egy évvel korábbi kimutatáshoz képest több mint tízezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásából származó friss adatnál októberben még sosem mértek alacsonyabbat – ismertette szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A kormány célzott támogatásokkal tesz azért, hogy a hazai vállalatok a szankciós energiaválság ellenére is képesek […]

EURÓPA

Az EU közelebb került egy energiatakarékos jövő megvalósításához

Az MTI beszámolt: Az Európai Unió közelebb került a közösség energiatakarékos jövőjének megteremtéséhez, a tagországok kormányai ugyanis szigorúbb szabályokat fogadtak el az épületek energiahatékonyságára, illetve előremutató megbeszéléseket folytattak az energiamegtakarítást célzó intézkedések elfogadása érdekében – közölte az Európai Bizottság energiaügyekért felelős tagja Luxembourgban kedden. A tagállamok energiaügyekért felelős minisztereinek ülését követően tartott sajtótájékoztatóján Kadri Simson […]

Gazdaság

Kinevezték a GVH elnökhelyetteseit

Megerősítette tisztségükben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelenlegi elnökhelyetteseit Novák Katalin köztársasági elnök – jelentette be szerdai közleményében a versenyhatóság. Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök Bak Lászlót és Tóth Andrást, a GVH jelenlegi elnökhelyetteseit hat évre nevezte ki újra. Tóth András egyúttal a Versenytanács elnöke is lett. Két helyettese munkájának folytatását Rigó Csaba Balázs, […]

EURÓPA

A vártnál nagyobb lett a Deutsche Bank nyeresége

A Deutsche Bank harmadik negyedéves nyeresége 475 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest a befektetési banki üzletág jó teljesítményének köszönhetően. A pénzintézet a szeptember végével záródott három hónapban 1,115 milliárd euró nyereséget könyvelt el, az egy évvel korábbi 194 millió euró után, jócskán túlszárnyalva a 835 milliós elemzői várakozásokat. Németország legnagyobb bankja ezzel […]

BÉT

ReggeliTükör október 26. – Kedvező a hangulat

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP árfolyamában a támasz továbbra is 8600 forint közelében található, míg ellenállás a 9000-9100 forintos zónában. Az elemző szerint a Mol grafikonján a 2400 forintos, […]

DEVIZA

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon az előző esti jegyzéséhez képest. Az euró árfolyama 414,10 forintra erősödött a kedd esti 412,97 forintról. A svájci frank jegyzése 416,25 forintról 418,20 forintra emelkedett, a dolláré pedig a kedd esti 414,80 forintos szintről 415,90 forintra erősödött. Az euró-dollár keresztárfolyam ismét közelebb került […]

AMERIKA

Ezerrel dübörög a negyedéves jelentési szezon

A tegnapi tőzsdezárást követően számos nagyvállalat hozta nyilvánosságra negyedéves jelentését, beszámolt pénzügyi eredményiről többek között az Alphabet, a Microsoft, a Spotify és a Visa is.

EURÓPA

Sunak, az új brit miniszterelnök továbbra is biztosítja Ukrajna „rendíthetetlen támogatását”

Rishi Sunak frissen megválasztott brit miniszterelnök kedd este megerősítette Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy Nagy-Britannia továbbra is támogatni fogja Ukrajnát.

MAKRÓ

Oroszország nem tervez atomfegyvereket bevetni Ukrajnában!

Anatolij Antonov Oroszország amerikai nagykövete kedden késő este kijelentette, hogy Moszkva nem tervez atomfegyvereket bevetni Ukrajnában.

DEVIZA

Erőre kapott a bitcoin

A kriptovaluta árfolyama kedden este több mint 2 hét után újra 20 ezer dollár fölé tudott kerülni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.