Sötét mód ikon
2026 november 08
Gazdaság

Májustól MBH Bank néven működik tovább az egyesült MKB és a Takarékbank

Jövő májusban egyesül a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. Az új bank MBH Bank Nyrt. néven működik tovább, egységes márkanévvel és arculattal – közölte kedden a Magyar Bankholding az MTI-vel.

EURÓPA

Probléma lehet Németország versenyképességével – aggodalomra ad okot

Aggodalmát fejezte ki Németország versenyképessége miatt a dpa hírügynökségnek adott interjúban a Daimler Truck haszongépjármű-gyártó vállalat üzemi tanácsának elnöke. Michael Brecht átfogó terv kidolgozását várja el a politikusoktól az elektromobilitásra való átálláshoz, vállalatától pedig nagyobb beruházásokat a technológia meghonosítása érdekében.

ÉLETVITEL

Csaknem négymilliárd forintos foglalkoztatási program indul Zala megyében

Zala megye foglalkoztatási szintjének növelésére hat éven át tartó, csaknem négymilliárd forint támogatással megvalósuló program indul, amely több mint 2500 embernek segítheti az elhelyezkedését – közölte a Zala Megyei Önkormányzat a pályázat konzorciumvezetőjeként az MTI-vel.

DEVIZA

Erősödött kissé kedd reggelre a forint

Erősödött kissé kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

NYERSANYAG

Szakad az olaj – komoly változások jönnek, erre megéri figyelni

A benzinárstop kérdése – az autósok figyeljenek egy karnyújtásnyira van az olcsóbb üzemanyag

EURÓPA

A Bank of England kész „habozás nélkül” módosítani kamatát

A Bank of England hétfő este megerősítette, hogy készen áll „habozás nélkül” módosítani kamatát.

AUTÓ

Rekordszámú elektromos autót értékesíthetnek világszerte idén

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint idén rekordszámú elektromos autót
értékesíthetnek világszerte

Egyéb

A magyarok többsége tudatosan vásárol, mégis sok élelmiszert pazarol el

A magyarok többsége saját bevallása szerint tudatosan vásárol, figyel az élelmiszerek lejárati idejére, mégis évente 65 kilogramm élelmiszerhulladékot állít elő, amivel 45 000 forint éves veszteséget szenved el.

Egyéb

„Vészhelyzet van az Északi Áramlat-2 gázvezeték A vonalán”

Csökkent a nyomás az Északi Áramlat-2 tengeri gázvezeték egyik szálában.

Egyéb

BörzeZárás szeptember 26 -alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 128,55 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 38 528,86 ponton zárt hétfőn.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.