OTP – mi vár rá a rendkívüli hetek után?
Szép emelkedést láthattunk az utóbbi hetekben az OTP piacán, kérdés, hogy meddig tud még folytatódni a bankrészvény szárnyalása.
Szép emelkedést láthattunk az utóbbi hetekben az OTP piacán, kérdés, hogy meddig tud még folytatódni a bankrészvény szárnyalása.
Érkezik a Richter gyorsjelentése is pénteken, az erős forint nem tehetett jót a számoknak az elemzések alapján.
Érkezik a Mol gyorsjelentése, a KBC éves alapon jelentősen visszaeső eredménnyel számol, az OTP pedig technikai elemzést tett közzé.
Az idén is a mezőny első felében teljesített az európai banki stresszteszt egyetlen magyar tulajdonú résztvevője, az OTP csoportnál nincs szükség felügyeleti beavatkozásra. Erről tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Európai Bankhatóság publikált stressztesztjének megállapításairól. A tájékoztatás szerint az Európai Bankhatóság (EBA) 2023. évi stressztesztje a vizsgálatban résztvevő európai bankok sokkellenálló képességét méri hároméves […]
Bebizonyosodott, hogy a szankciókkal Oroszországot nem lehet térdre kényszeríteni – mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett MCC Feszt pódiumbeszélgetésén szombaton Esztergomban azt mondta. Mindenki azt hitte, hogy emiatt le fog ülni az orosz gazdaság, de az oroszok átcsoportosították a teljes ellátási útvonalat. Ma az orosz kőolajexport 80 százaléka […]
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása után a Mol-csoport átvette a Szarvasi Biogázüzemet. A társaság májusban kötött megállapodást a BayWa AG-vel a hulladékfeldlgozó üzem megvásárlásáról. Ez újabb fontos lépést jelent hosszútávú stratégiájának megvalósításában – közölte az olajtársaság. A Szarvasi Biogázüzem szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással. A […]
Ma forgott utoljára osztalékszelvénnyel a Mol, mostantól valószínűleg a gyorsjelentés lehet a befektetők fókuszában.
Elsőként a privát banki ügyfelek profitálhatnak a tranzakcióból
Újra 3000 fölé emelkedett a második legnagyobb hazai blue chip, a Mol árfolyama. Az olajmulti nemsokára osztalékot fizet, és a gyorsjelentésig is éppen egy hónapot kell várni. Addig is érdekesek lehetnek a technikai elemzés szempontjai is, az OTP Elemzési Központ tolmácsolásában. Osztalék és jelentés is jön A mai napi eddigi maximum a Mol esetében 3026 […]
A Mol nemsokára kifizeti a részvényeseknek járó osztalékot, miközben a technikai képre is érdemes lehet figyelni.
A Mol és a Lummus Technology együttműködik a műanyaghulladékok kémiai újrahasznosításában – közölte a Mol kedden. A Mol a stratégiai céljai teljesítésével indokolta az együttműködést. Évi 40 ezer tonnás műanyag – újrahasznosító kapacitásukat a közlemény szerint több mint 100 ezer tonnára növelnék, és abban is bíznak, hogy a Lummus technológiája hozzájárul üzleti tevékenységük fenntarthatóságához. Abban […]
Az OTP néz ki a legjobban a nagyon közül egy technikai elemzés szerint, a vállalat gyorsjelentésére azonban még várnunk kell.
Tavaly 19 százalékkal kevesebb tranzakció keretében 21 százalékkal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint egy évvel korábban, az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, 2022-ben 3,2 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára. Ez derül ki a legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ingatlanforgalmi adatbázisát dolgozta fel. A visszaesés mértéke Az […]
Nemsokára érkezik a Mol osztaléka, közben a technikai képre is vetettünk egy pillantást az OTP elemzőinek segítségével.
A Mol csoport épülő poliol komplexumában sikeresen lezajlott a poliolgyártás legfontosabb alapanyagának beadagolása a féltonnás kísérleti üzembe. A sikeres teszt újabb lépés afelé, hogy megkezdődhessen a nagyüzemi termékek próbagyártása – közölte a Mol . A vállalat tájékoztatása szerint ha sikeresek a kísérleti üzem gyártási próbái, az év második felében megkezdhetik a nagyüzemi termékek próbagyártását. A […]
A Magyar Telekom 2022-ben a hazai online kiskereskedelmi piac forgalmának 2,4 százalékát adta, ezzel a hatodik legnagyobb online szereplőnek számít a magyarországi operációval működő e-kereskedők között – közölte a társaság pénteken az MTI-vel a GKID elemző és tanácsadó cég felmérésére hivatkozva. Az elemzés szerint Magyarországon az e-kereskedelem növekedési üteme 2022-ben 9,9 százalékra mérséklődött, az online […]
Keddtől az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak. Ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában – közölte a pénzintézet. A közlemény szerint az OTP Bank az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75 százalékát vásárolta meg. Második lépésben pedig a fennmaradó 25 százalékot […]
Éves csúcsra emelkedett az OTP árfolyama. A KBC és az OTP elemzői is véleményezték a legnagyobb hazai blue chip grafikonját.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.