Sötét mód ikon
2026 június 10
  1. Főoldal
  2. Kategória

BLUE CHIP


BLUE CHIP

Erősödött a magyar börze, 11 ezren zárt az OTP

A hétfői gyengélkedést követően erős napot zárt kedden a magyar tőzsde, a részvények túlnyomó többsége pozitív tartományban zárt. A BUX több mint 4 százalékkal erősödött, az OTP 9.84 százalékos emelkedést követően 11 ezer forinton zárta a tegnapi kereskedési napot.

BLUE CHIP

DéliBUX 2022 március 8. – Begyújtották a rakétákat az OTP-nél

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a változatlan nyitás után emelkedett kedden délelőtt.

BLUE CHIP

Az OTP Bank idén is partnerséget kínál a startupoknak: elindult a jelentkezés

Az OTP Bank az innováció elkötelezett támogatójaként ötödik alkalommal indítja el nemzetközi startup együttműködési programját, az OTP Startup Booster Programot. A program keretében a bank az üzleti igények feltérképezésétől egészen a megoldás éles bevezetéséig kíséri a startupokat. Az OTP Bank a Csoport különböző területeit bevonva ezúttal is célorientált, üzleti fókuszú együttműködést, pilot projekteket tervez megvalósítani a sikeres pályázókkal. A már validált termékkel rendelkező, vagy intenzív növekedési (scaleup) fázisban lévő startupok jelentkezését március 7-től április 11-ig várja a hitelintézet.

BLUE CHIP

Csányi is megszólalt – mi várhat az OTP-re?

Nem tervez kivonulni Ukrajnából és Oroszországból az OTP.

BLUE CHIP

DéliBUX 2022 március 4. – Csak a Mol tartja magát

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,96 pontos nyitás után tovább csökkent pénteken délelőtt.

BLUE CHIP

Jelentett az OTP –okosabbak lettünk, de maradt a bizonytalanság

Érdekes lesz figyelni a befektetői reakciókat, bár az továbbra is főleg a háborús helyzet állásától függhet.

BLUE CHIP

Erős napot zárt a magyar börze, felpattant az OTP

Erős napot zárt csütörtökön a magyar tőzsde, a részvények túlnyomó többsége pozitív tartományban zárt. A BUX több mint 4 százalékkal erősödött, az OTP 8.7 százalékos pluszba fordult.

BLUE CHIP

Nem hozta a várt eredményt az OTP

Az OTP adózás utáni eredménye a várakozásoktól enyhén elmaradt.

BLUE CHIP

Óriási zuhanás után az OTP

Érdemes lesz közelről figyelni az OTP-t a következő napokban, mind a háborús helyzet, mind a gyorsjelentés miatt.

BLUE CHIP

Száz literes tankolási limit Mol-nál

A Mol 100 literes tankolási limitet vezetett be szerdától – közölte a társaság.

BLUE CHIP

Ugrik a Richter, kezd magára találni a hazai tőzsde

Pluszba lendült a BUX, de még nem beszélhetünk áttörésről.

BLUE CHIP

Háború, benzinárstop – mégis aránylag tartja magát a Mol

A tavaly év végi zárószintjei körül mozog jelenleg a Mol árfolyama, ami irigylendő a legtöbb nagyobb részvény számára.

BLUE CHIP

DéliBUX 2022 március 1. – Padlón a hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,89 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.

BLUE CHIP

Március 24-ig használható a SmartBank mobilalkalmazás

Az OTP Bank lakossági ügyfeleinek igényeihez alkalmazkodva ideiglenesen, 2022. március 24-ig meghosszabbítja a SmartBank mobilbanki alkalmazás használatának lehetőségét. Az eredetileg március 1-jére tervezett SmartBank-kivezetés halasztásának oka, hogy bár a mobilbankot használó lakossági ügyfélkör többsége már az új OTP MobilBankot használja, még mindig van több százezer olyan felhasználó, akik még nem regisztráltak az új szolgáltatásra.

BLUE CHIP

Túlszárnyalta a várakozásokat a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. 2021-ben 141,180 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 33,1 százalékkal nagyobb az előző évinél – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

BLUE CHIP

Mol: zavartalan az olajszállítás a Barátság vezetéken

Zavartalan az olajszállítás a Barátság vezetéken – közölte a Mol.

BLUE CHIP

Beszakadt a Richter árfolyama

A háború erősen megrázta a részvények árfolyamát

BLUE CHIP

DéliBUX 2022 február 25. – Meredek felívelés az OTP-nek köszönhetően

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a változatlan nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.

1 29 30 31 32 33 46

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.