Sötét mód ikon
2026 szeptember 27
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Mezőgazdasági összeírást tart a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) november 15. és december 15. között hajtja végre a mezőgazdasági adatgyűjtését. Az ország 484 településére kiterjedő felvétel eredményei segítik a gazdálkodókat, döntéshozókat, amihez az adatszolgáltatók részvételükkel, pontos adatszolgáltatásukkal nagyban hozzájárulnak.

EXTRA

35 milliós bírságot kapott az OBV az MNB-től

Az MNB összesen 35 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítői tevékenységének vizsgálata nyomán, egyebek közt a többes ügynök által az egyes ügyfélszerződések megkötését megelőző hiányos tájékoztatás, a közvetítői alvállalkozók oktatási nyilvántartásának pontatlanságai miatt.

EXTRA

Az AutoWallishoz került a Land Rover joga

Újabb országban, ezúttal Magyarországon nyerte el a Jaguar Land Rover járművek és alkatrészek exkluzív importőri jogát az AutoWallis Nyrt. leányvállalata, a Wallis Automotive Europe (WAE Kft.).

EXTRA

Egyre több az Európába tartó kínai tehervonat

Az év első tíz hónapjában a tavalyinak másfélszeresére nőtt a Kínából Európába tartó tehervonat szerelvények száma.

EXTRA

Így alakult az államháztartás és a GDP

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 228 milliárd forint, a negyedéves GDP 1,9 százaléka volt az idei harmadik negyedévben, a szeptember végén zárult egy évben pedig 910 milliárd forintot tett ki, ami a GDP 2,0 százalékának felel meg jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

EXTRA

28000 pont felett a DOW 30 amerikai index!

Folytatódnak az amerikai-kínai tárgyalások és velük a nemzetközi emelkedés sem látszik kifulladni.

EXTRA

Mankót talált a korrekció után az OTP

13670 forintnál vetette meg a lábát a bankpapír, a korrekció első hulláma után pénteken innen újra emelkedni tudott.

EXTRA

Stabilan 43000 fölött tartja magát a BUX

Mindenkori csúcs alatt zajlik a hazai index konszolidációja, komolyabb gyengülés nélkül.

EXTRA

Tőzsde – Vegyes kezdés várható Európában

Budapest, 2019. november 18., hétfő (MTI) – Az árfolyamindexek csekély mértékű, vegyes változására lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdetén.

EXTRA

A China Mobile 5G átjátszó állomások

A China Mobile, amely az előfizetők száma alapján a legnagyobb távközlési cég a világon, mintegy 50 ezer 5G átjátszó állomással rendelkezik Kínában.

EXTRA

Távmunka és az objektív mérés

A Magyar Távmunka Szövetség szerint a munkaadók akkor tudják sikeresen bevezetni a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt a munkatársak számára, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye.

EXTRA

Telefonon egyeztettek a kínaiak és amerikaiak

Telefonon egyeztettek a kínai és amerikai kereskedelmi tárgyalók, akik a két ország között 16 hónapja tartó kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodás előkészítésén dolgoznak – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség vasárnap.

EXTRA

Elküldik a porcelánmanufaktúra dolgozóinak harmadától

A nagy múltú, több mint 300 éve alapított meisseni porcelánmanufaktúra dolgozóinak mintegy harmadát elbocsátja, hogy ne halmozza tovább a veszteségét.

EXTRA

Bill Gates a világ leggazdagabb embere

New York Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a világ leggazdagabb embere – derül ki a Bloomberg hírügynökség pénteken ismertetett Bloomberg Billionaires Indexéből.

EXTRA

Elárasztja a kínai tőke a világot

Kína növelte pénzügyi ágazaton kívüli külföldi tőkekihelyezését az idei első tíz hónapban éves összevetésben.

EXTRA

Megugrott az orosz autóexport

Jelentősen nőtt az orosz autóexport az idei első kilenc hónapban éves összevetésben.

EXTRA

Szorgalmas kereskedés, csökkenő mutató

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 384,63 pont zárt pénteken, 56,79 ponttal, 0,13 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

EXTRA

Most lelassult a feldolgozóipari aktivitás

New York régióban az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipari aktivitás növekedése novemberben, elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi viszály hatása miatt.

1 … 1 550 1 551 1 552 1 553 1 554 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.