Sötét mód ikon
2026 szeptember 27
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Egyre kevésbé derűlátoak a németek

A vártnál valamivel erősebben, hároméves mélypontra csökkent a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet novemberre vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe, a fogyasztók vásárlási hajlandósága, gazdasági és jövedelmi várakozásaik egyaránt romlottak.

EXTRA

Erősnek mutatkozik a forint

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.

EXTRA

Sávjából tört ki a BUX

Nem lehetett megállítani a hazai index menetelését, középtávon a mindenkori csúcs is elérhető távolságba került.

EXTRA

Fontos szintnél a Richter

5300 forintnál ért el érdemi ellenállást a gyógyszergyártó árfolyama.

EXTRA

Ellenállásokhoz érkezett a MOL

Újra felfelé tudott pattanni az olajvállalat árfolyama a 2800 forintos szinttől.

EXTRA

Tovább száguldott az OTP

14000 forinthoz érkezett meg a bankpapír, új mindenkori csúcsot állított be.

EXTRA

Korlátozzák a környezetszennyező járműveket

Nem hajthatnak be 2020. január 1-jétől Bukarest belvárosába olyan járművek, amelyeknek a légszennyezési besorolása nem éri el az Euro 3-as szabványt, 2022-től pedig a román főváros teljes területéről kitiltják azokat – döntött csütörtökön a bukaresti közgyűlés.

EXTRA

Vegyesen álltak az indexek New Yorkban

Vegyesen álltak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtök este.

EXTRA

Közösen fejlesztéseket a Porsche és a SAP

Közös fejlesztéseket indít a Porsche német autógyártó társaság és az SAP, a legnagyobb európai szoftvercég – írta csütörtökön a Handelsblatt című német üzleti lap.

EXTRA

Minden nap történelem az OTP életében

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,58 pontos, 1,50 százalékos emelkedéssel, 42 475,53 ponton zárt csütörtökön.

EXTRA

Forint – ismét célkeresztben a 330

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.

EXTRA

Elindult a teherszállítás Kína és Szerbia között

Egy hónapos út után, csütörtökön begördült Belgrád új vasúti pályaudvarára a China Railway Express tehervonata, a sínek felett kifeszített szalag átszakításával hivatalosan is megindult a közvetlen vasúti teherszállítás Szerbia és Kína között.

EXTRA

Nevet változtat a Ryanair

A Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz üzemelteti december 1-jével a cég budapesti bázisát.

EXTRA

Nagyobb fogyasztói védelemre van szükség

A Thomas Cook brit utazásszervező csoport csődje rámutatott, hogy nagyobb fogyasztói és munkavállalói védelemre, valamint a légitársaságok és utazási irodák pénzügyi helyzetének szigorúbb nyomon követésére van szükség annak érdekében, hogy az európai utasok ne váljanak hasonló csődök áldozataivá.

EXTRA

A vártnál gyengébben teljesített októberben az amerikaiprivátszektor

London, 2019. október 24., csütörtök (MTI) – A feldolgozóipari aktivitás vártnál nagyobb erősödése mellett is az előzetes adatok alapján elmaradt a várakozásoktól az amerikai magánszektor teljesítményének növekedési üteme októberben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön publikált felmérése alapján.

EXTRA

Csökken az árbevétel az Iveconál

Idén a teherautók értékesítésében és az alkatrész forgalmazásban tapasztalt jelentős visszaesés miatt némi csökkenést, vagy stagnálást vár az árbevételben az Iveco magyarországi vezérképviselete.

EXTRA

Nem muzsikál valami fényesen már a Twitter

A vártnál kisebb bevétel mellett kevesebb nyereséget ért el a Twitter a harmadik negyedévben, amit reklámozással összefüggő problémáknak és a szokatlanul alacsony keresletnek tulajdonított a mikroblog-szolgáltatást nyújtó közösségi portál.

EXTRA

Meglepte a befektetőket a Microsoft

A vártnál nagyobb bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a Microsoft 2020-as pénzügyi évének első negyedévében.

1 … 1 581 1 582 1 583 1 584 1 585 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.